| |
Fel
|
|
Életrajzféle
(2004)
Felvégi Andrea felvétele Sokan azt mondják, jobb lett volna később megszületni, elkerülni a náci időket, a 2. világháborút, az ötvenes évek első felét. Mégsem így gondolom. Ha békességesebb században látom meg a napvilágot — bár kétséges, hogy volt-e valaha ilyen —, jóval kevesebb ismeretem lenne arról, mire képes az ember. Hogy tud minden képzeletet felülmúlóan gonosz lenni, és hogy tud minden eddigi tudományos és technikai bravúrt messze túlszárnyalni. A 20. század szégyene a két világháború, a Holocaust, a Gulág, ezzel szemben az én időmben lépett először ember a Holdra, győzték le a gyermekparalízist, kísérletezték ki, miként lehet új szívet operálni a régi helyére, találtak rá a televízióra, a számítógépre, a mobil-telefonra, szerkesztették meg a gén-térképet.
Szerencsés csillag alatt születtem. A retteneteket elkerülve muzsikus lettem. Nem zeneszerző, amiről a diplomám szól . {Zeneszerzést a Konzervatóriumban Szelényi Istvántól és C. Nagy Bélától tanultam. A Zeneakadémián Viski János volt a mesterem. Az ő halála után a diplomámat Farkas Ferenc segítségével szereztem meg. Itt említem Bárdos Lajos nevét, akinél prozódiát, majd éveken keresztül különböző zeneelméleti stúdiumokat hallgattam. Jobb iskolám nem lehetett volna.} Engem már a zeneakadémiai évek alatt az izgatott, hogy miként lehetne másoknak megmutatni, amit szépnek találok. Mint a Zeneakadémia tanára, immár több mint negyven éve adom a művész- és tanárjelölteknek kezébe a zenetörténet valamennyi korszakának remekműveit. És tartottam és tartok előadásokat különféle témákról mindenfelé az országban, a Magyar Rádióban Mindenki zeneiskolája és Zenetörténet mindenkinek címmel, a zenét nem művelő, de kedvelő embereknek. Hogy hány ezer előadás van mögöttem, nem számoltam, mindenesetre a TIT József Attila Szabadegyetemének keretében 2003-ban hirdettem meg a 43. előadássorozatomat. {2019-2020-ban az 59.-et.}
A könyvek iránti vonzalmamat anyámnak, anyai nagyapámnak köszönhetem. Anyámat követve már 4-5 éves koromban rengeteget olvastam. Velem azonos nevű anyai nagyapámat, aki neves drámaíró volt {Főbb drámái: Hivatalnok urak, A császár katonái, A kuruzsló. Két operett-librettója, a Viktória, a Hawaii rózsája Ábrahám Pál zenéje révén világsiker lett. Író nagyapám fia, nagybátyám, Földes Péter regényíró lett. Nekem már, az unokának, az írásból jobbára csak kisebb-nagyobb tanulmányokra, interjúk készítésére, zenekritikákra, fesztiválokról szóló beszámolókra futotta...}, többek között azért szerettem meglátogatni, mert bevethettem magam a könyvtárába és bújhattam a könyveit, a lexikonokat. A Pallast! (Máig tudom, mettől meddig tartanak a kötetek: A–ARADMEGYE, ARAFALE–BÉKALEN, BÉKALENCSE–BURGONYAVÉSZ és így tovább, és így tovább a kedvencemig, a TÉBA–ZSUZSOK-ig. Csak egy valamit nem értettem: miért áll a képek alatt az, hogy ábra, hiszen azok képek?). Aztán magam is elkezdtem könyvet gyűjteni, először csak a Vernéket, aztán persze nem csak könyveket, hanem — szakmámból kifolyólag — hanglemezeket, CD-ket, videókat, képeslapokat, szóval mindent, ami gyűjthető. {Ma már persze a DVD-k gyűjtésén van a hangsúly.}
Két saját könyvvel is szaporítottam a gyűjteményemet... A korombeli zeneszerzőkkel folytatott beszélgetéseim a hatvanas években jelentek meg Harmincasok címmel. A két utánnyomást megért, Johann Sebastian Bachról szóló kötetem — szerkezetét, formáját tekintve — ma is kedves nekem, ám adatállományát fel kellene frissítenem ahhoz, hogy hozzájáruljak egy újabb kiadáshoz.
Arra nem emlékszem, mikor kezdtem múzeumba, kiállításokra járni, de hogy a vizuális művészetek iránti kíváncsiságom mellé némi anyagismeret is járult, azt életem egyik váratlan fordulatának köszönhetem. A Zeneakadémia elvégzése után szinte egyszerre hívtak meg zenetörténetet tanítani zenészeknek és iparművészeknek. Két feladatot kaptam egyszerre.
Meg kellett ismerkednem a zene valamennyi korszakával, olyan területeivel is, amelyhez addig semmiféle útbaigazítást nem kaptam, a természeti népek, különböző népi kultúrák, a nem-európai, az ún. keleti kultúrák zenéjével is, mert az első pillanattól kezdve elhatározott szándékom volt egyetemes, és nem csupán európai zenetörténetet tanítani. A másik feladatot az új munkahely kínálta. Hogyan értsek szót az iparművész diákokkal, ha nem vagyok járatos az ő hivatásuk világában? Körülbástyáztam magam művészeti könyvekkel.
Közben az országot, majd egyre távolabbi tájakat járva elkezdtem fényképezni, hogy megmutathassak épületeket, helyszíneket, műalkotásokat. Az Iparművészeti Főiskolán, a Zugligeti úton — 14 gyönyörű évig — „árultam” a zenét, a muzsikus-ifjakat pedig építészettel, festészettel, szobrászattal bombáztam a hajdani Zenetanárképző Intézetben a Semmelweis utcában, és terjesztem a Zeneakadémián a mai napig. {Mióta nyugdíjas vagyok a több mint négy évtizedes főiskolai (Budapesti Zenetanárképző Intézet) és egyetemi (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem) zenetörténet és zeneelmélet-szolfézs tanítást felváltották az évről évre újabb és újabb témákkal meghirdetett speciális kollégiumok. Ilyenek pl.: Mahler élete és teljes életműve. Debussy és Ravel életműve (Párhuzamos életrajzok). Igor Stravinsky élete és /teljes/ életműve. A Wozzeck és A kékszakállú herceg vára. A görög-római mitológia. Szophoklész. Aiszkhülosz és Euripidész. Mózes öt könyve – zenei és művészeti vonatkozásai. Bírák – királyok – próféták. Az Újszövetség – zenetörténeti és más művészeti vonatkozásai. Szentek élete. Barangolás Itália művészeti emlékei között: Róma. Barangolás Itáliában: Firenze - és a toscanai városok művészeti-zenei vonatkozásai. A zenei ismeretek terjesztésének műhelytitkai. Filmsorozatok: Muzsikus-filmek, Művészportrék, Komédiások (Nevessünk!), A brüsszeli 12, Ázsia filmművészete.}
Hogy a háború után három évig regös cserkész lehettem, a sors ajándékának tekintem. A százszámra megismert népdalok, a népi táncok nyitottak kaput minden népek művészete felé. A hétvégi kirándulások során nyílt ki a szemem a természetre, kaptam kedvet hegyeket mászni. És ott, a Kertész utcai cserkészcsapatban tanultam meg közösségben gondolkodni. Ezért is találom katasztrofálisnak azt a megosztottságot, ami ma körülvesz bennünket. Mindenekelőtt élőlények vagyunk, ezen belül emberek, akik (akaratunktól függetlenül!) más és más kontinensen, országban, más-más nép fiaként, különböző vallást örökölve, eltérő szokású családokba születtünk. Ez egy gúla, amelyen belül bármelyik kisebb vagy nagyobb csoport felsőbbségének hirdetése a másik rovására — képtelenség. Reménykedem, hogy mind többen és többen ismerik föl: különbözőségeinkre rácsodálkozva kell egymás mellett élnünk.
Földes Imre
(Megjelent: Hatvan jeles hetvenes, In: NAPÚT évkönyv 2004, 19–20. oldal)
|
|