Mindenki zeneiskolája

Valóban iskola, és valóban mindenkié. Tanteremként a Rádió 13-as stúdiója szolgált, közel három hónapon át. A tanulók, budapesti dolgozók, önként vállalták, hogy aktívan közreműködnek a 18 nyilvános órán, amelynek sokszor 120–150 percnyi anyaga mostantól kezdve kéthetenként, esetenként negyven percbe sűrítve kerül majd a rádió nyilvánossága elé.

A „Tanár Úr”, Földes Imre, a Zeneművészeti Főiskola tanára, szenvedélyes muzsikus és megszállott nevelő. Azt is mondhatnám, hogy ez a műsorsorozat az ő „egyszemélyes show”-ja. A zenét szerető, de zenét sohasem tanult felnőttek — tehát nem a zenei általános iskolák neveltjei — számára teszi érzékelhetővé a zene alapelemeit. Arra tanítja őket, hogy meghallják a ritmust, az ütemet, a dallamot, a harmóniát, a hangszerelést, a formát, tehát kiműveli a fület, lehetőséget teremt a zene tudatosabb, mélyebb követéséhez. És zenén minden kor zenéjét érti, hallgatói számára a középkori, klasszikus vagy huszadik századi stílus kapui egyformán nyitva állanak. Mindehhez ezer ötlete van, fantasztikus hangzó példatára, rendelkezésére áll a zongora, a magnetofon, és segítenek a stúdióba hívott vendégek, akik egy-egy hangszert mutatnak be, egy-egy részlet elemzését teszik élővé, esetleg hangversenyt rögtönöznek.

Bevallom, bámulattal figyeltem azt a feszült alkotói légkört, amelyet a stúdióban teremtett, azt a szoros kapcsolatot, amely tanulóihoz fűzte, s azt a pedagógiai

makacsságot, amely nem hagyta nyugodni addig, míg hallgatói fel nem fogták a zene jeladását.

Önök, kedves rádióhallgatók, ha érdeklődnek, páratlanul izgalmas zeneiskolai órák résztvevői lesznek! Hallani fogják, amint a stúdióban ülő „iskolások”, az Önök képviselői, bonyolult ritmusokat tapsolnak vissza, amint Sztravinszkij-dallamot énekelnek hallás után, s amint Brahms-téma meghangszerelésére tesznek javaslatokat. Élvezhetik Önök is a híres vendégek jelenlétét, közvetlen magyarázatát, sőt aktívan is bekapcsolódhatnak a munkába: az órák végén feladatot kapnak, és a beküldött jó megoldásért — ha szerencsések — hanglemezjutalmat is. A műsorokban elhangzó valamennyi illusztráció teljes egészében megszólal az iskolai órákat kiegészítő Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallgatóinak c. adások során. És hogy könnyebben bekapcsolódjanak a munkába, az órákat és a hangversenyeket is megismételjük a rákövetkező héten, más adón, más időpontban.

Viszontlátásra tehát a Kossuth rádióban, a csütörtöki nyilvános felvételi vizsgán! Tapasztalni fogják, hogy ez az Önök zeneiskolája is. Szeretettel várunk mindenkit!

Kroó György

Megjelent: RTV rádió- és televízióújság, 1976/1 (január 5–11.)

A Rádió januárban indult sorozatának legilletékesebb értékelője az abban közvetlenül és közvetetten részt vevő sok száz rádióhallgató: nekik készült, hozzájuk szól a műsor. Mi, szakmabeliek csak külső szemlélői vagyunk ennek az ideális zeneiskolának.

Mint annyi más nagyszerű kezdeményezésnek, ennek a gondolatnak is a Magyar Rádió zenei népművelési rovata szegődött gazdájául. A rádió, mint legszélesebb kommunikációs fórum, óriási lehetőségeket rejt magában, amit néhány zenei műsor rendkívül magas átlag-színvonala maximálisan ki is használ. Nem sok ország rádióprogramja dicsekedhet ilyen széles körű és magas nívójú zenei közművelődési kínálattal.

A Mindenki zeneiskolája egyértelmű siker. Az értelem és a pedagógia győzelme, ami megint bebizonyította, hogy nincsenek megközelíthetetlen, megtaníthatatlan dolgok: „A zene mindenkié" oly sokat hangoztatott kodályi jelszavát most a maga igazában láttuk megvalósulni. Hiszen a zene is nyelv, aminek fejlődéstörténete, artikulációja, grammatikája van, amit bárki megérthet, ha a kulcsot megkapja hozzá. Persze, olyan nagytudású és kitűnő pedagógiai érzékű embertől, mint Földes Imre, aki sokéves tanári pályafutása során zeneművészeti szakiskolások és főiskolások százait látta el maradandó értékű zenei útravalóval, zenetanárok szakmai tudását gyarapítja és tartja ébren továbbképző munkájával, és szabadegyetemek még nagyobb számú hallgatóságát neveli a zene értésére és szeretetére. Szűkebb „osztálya” most a stúdióban ülő húszegynéhány rádióhallgatóból állt — nagyobb közönsége az egész ország.

A sorozat kalauz a zene alkotóelemeinek — ritmusnak, dallamnak, harmóniának és formának — a birodalmában. A tárgy mindig maga a zene, kortól, stílustól, szerzőtől

függetlenül. Ez a koncepció átfogóan mutatja be és magyarázza az alapvető zenei jelenségeket: látszólag egyszerűsít, valójában magasabb szinten összefoglal. Hiszen a nyelv lényegében változatlan; a jelenségek csak relatív tartalmi változáson mennek át a századok során. Kitűnőnek éreztem a disszonancia-konszonancia fogalompár viszonylagos jellegének bemutatását; a formaalkotó elemek népzenére és műzenére kiterjesztett vizsgálatát; a ritmikai alapképletek klasszikus verslábakkal való párhuzamát. És milyen remek, sokszínű, igényesen összeválogatott a zenei példatár! Természetes módon fér össze primitív dallam és Haydn, Palestrina, Schumann. Külön kiemelném a 20. századi zene egyenrangú tananyagként való beépítését: a Debussy-, Stravinsky-, Bartók-, Penderecki-idézetek ékesen demonstrálják a matéria továbbélését az új hangzásokban.

De az ismeret-átadásban végül is nem a mit, hanem a hogyan a fontosabb. Élő, intenzív kapcsolat nélkül a legszebb tananyag is halott marad. A kivételes pedagógus Földes Imre nélkül ez a sorozat sohasem született volna meg. Előadása rendkívül világos, logikus, mindig követhető; emellett olyan lelkes és szuggesztív, hogy bűvkörében tart minden odafigyelőt. Rádiós-órái kitűnő tempóban peregnek, hallgatóságát minden pillanatban aktivizálja, partneri kapcsolatot létesít velük. Olyan élő, spontán légkört teremtett a stúdióban, ami a legjobb rádióadásokban is ritkaság.

Sok száz rádióhallgató tanuló nevében mondunk köszönetet a műsor életrehívóinak és minden közreműködőjének ezért az élményt adó sorozatért.

Komlós Katalin

Megjelent a MUZSIKA c. folyóirat 1976. júliusi számában.

Részlet egy levélből, melyet Szegedi Benedek péceli vasesztergályos, a Ki nyer ma? című rádióműsor gyakori nyertese intézett Czigány Györgyhöz.

Talán azt hagyjuk, hogy én miképpen lettem itt hallgató, annál is inkább, mert máig sem tudom, de nem is fontos ez.

A „diákok” kiválogatása nagyszerűen sikerült. Volt tizennyolc éves diák és hetvenegy éves nyugdíjas doktor (nem orvos), tanár, mérnök, egyetemista és iparos. Azt sem tudtuk, hogy mikrofonláz is létezik, nagyokat nevettünk, sokat rosszalkodtunk, viccelődtünk, és ezt nemcsak megengedte, de velünk együtt mulatott Földes Imre tanár úr is.

Kiváló pedagógust, nagy zeneelméleti tudóst, igen türelmes, de az akaratát szinte erőszakkal is keresztülvivő, semmi megalkuvást nem tűrő, nagyszerű, kedves embert ismertünk meg benne. Nekünk szinte szórakozás volt a kilenc hétfő este, Földes tanár úrnak rengeteg munka.

Hogy mi mindent csináltunk mi: elénekeltük a Zsoltárszimfónia néhány sorát, és egy alkalommal oly nagy odaadással, belefelejtkezve harsogtuk az Örömódát, hogy szinte ki kellett dobni bennünket este 10 órakor a XIII-as stúdióból. — Teljes komolysággal énekelte a 65 éves doktor az Ég a gyertya, ég kezdetű „fennkölt” óvodásdalocskát, de maga komponálta, merőben új dallamszövéssel. Mi nagy tapssal jutalmaztuk a most született op. 1-et. — Doboltunk, vibrafonon, réztányéron, harangjátékon játszadoztunk és — te boldog Isten! — rengeteget tapsoltunk (ritmust). Ott egyetlen hétfő estén többet tapsoltam, mint amennyit egy Fradi-kupamérkőzésen szoktam.

Meg kell mondanom, hogy e játszadozások mellett is mi azért komolyan vettük a tanulást. Úgy örültünk, mint a gyerekek, ha egy-egy hozzászólásunk sikerült. Ha a tanár úr meg is dicsért, szinte belepirultunk.

Talán egy este végeztünk csak 22 óra előtt, és így nekem rendszerint rohannom kellett, hogy elérjem a keresztúri elágazástól 23 órakor induló utolsó autóbuszt, de még véletlenül sem jutott eszembe, hogy egyszer is hiányozzak.

Mire is oktatott bennünket Földes Imre?

Hogy a zeneművek mélyére kell hatolni. Sőt, onnan belülről kell jönni kifelé, hogy legelőször a mű magját ismerjük meg. Érezzük meg a zene lüktetését, valóságos életét, állandó ritmusváltásait. Beethoven 5. szimfóniájának 1. tételét darabokra szedte. Nem átallotta ezt a gyönyörűséget pőrére vetkőztetni, hogy bebizonyítsa: az ismert doboló dallam egyetlen esetben sem tér vissza önmagát megismételve. Ez a vetkőztetés várt a Zsoltárszimfóniára, az Örömódára és Bartók 3. zongoraversenyének 3. tételére is.

Én más úton jutottam el a zene megszeretéséhez, de hogy Földes Imre módszere a helyesebb, az vitán felüli. Gyönyörködöm én egy szimfónia vagy versenymű végighallgatásakor, mert magával tud ragadni a műből kiáradó öröm vagy bánat, a gyönyörű dallamosság, pazar hangszerelés, virtuóz kadencia — egyszóval szerethetem így is a zenét, de ezeket a műveket jobban megszeretni, csodálni, netán megérteni csakis Földes tanár úr módszerével lehet.

Egy más művészeti ágból vett példa: elámulok mindig az Erzsébet híd láttán; nem győzök betelni szépségeivel, ahogy karcsú testét féltve nem lép ám a vízbe, csakis a partokra teszi „lábacskáit”. Pedig csak készen láttam! Aki viszont látta az építkezést, a hatalmas gödröket, a zűrzavart, ismeri minden hajlatának beemelését, láthatta, hogyan lesz a rendetlenségből rend, a zűrzavarból világszépség, csodálata tehát sokkalta nagyobb az enyémnél, aki az egészet készen kapta.

Hiszek-e a Mindenki zeneiskolája sikerében? Gondolkodás nélkül igennel felelek. Ha nem így tennék, a zene szépségét vonnám kétségbe. Nagyon jól tudom, hogy többségében ma is elzárják a rádiót, ha ez a műsor következik. Különösen az anapesztusz, daktilusz, konszonáns, parlando, rubato, dódekafon stb. hallatán — de azért nem mindenki. Ezt nemcsak hiszem, de tudom is.

Nem vetekedhet a Ki nyer ma? népszerűségével, de oktató jellege, az avatatlanok elvezetése a zene megismeréséhez és megszerettetéséhez, és ahogy ez történik, feltétlenül hasznos és figyelemre méltó.

Szegedi Benedek

Megjelent a MUZSIKA c. folyóirat 1976. júliusi számában.