| |
Fel
|
|
Szervánszky Endre levele
 Szervánszky Endre
1026, Bp. Nyúl u. 18.
Budapest, 1975. március 15.
Tisztelt Tanár Úr!
Március 10-i mikrofonfelvételünk — ami az én beszédemet illeti — rosszul sikerült. Mentségemül azt hozhatom fel, hogy éppen azon a napon reggel fél öttől, kisebb megszakításokkal, délután fél ötig dolgoztam, és estére már nagyon kimerültem.
A beszélgetésünk végül is nagyon hasznosnak bizonyult, mert most már rendeződött bennem a mondanivaló.
A továbbiakban a zárójelben lévő mondatokat Önnek írom, és idézőjelbe teszem az interjú anyagát.
(Tehát Ön felolvassa Kroó György idevonatkozó passzusát. Ezek után, ha jól emlékszem, felteszi azt a kérdést, hogy mi vezetett a Hat zenekari darab komponálásához.)
„Zenéről beszélni talán a legnehezebb feladat. A képzőművészek, költők, írók a témák és fogalmak megmagyarázásával sokkal könnyebb helyzetben vannak. De hogyan magyarázzon meg az ember egy dallamot, ami alatt történetesen nincs szöveg? A zenével kapcsolatban csak hangulatról, vagy ha úgy tetszik, atmoszféráról lehet beszélni, de konkrétan semmi esetre sem. Fölidéznék egy pár lángelmét. Például Michelangelo azt mondta, hogy minden márványtömbben benne van a szobor — és hogy továbbfűzzem a gondolatát: a hernyóból lepke lesz. Beethoven úgy vélte, hogy a zene nem más, mint híd az érzéki és a szellemi világ között. A félelmetesen tudatos és agresszív Wagner többször azt írja, hogy operáit előre megálmodja, és az alkotó folyamatot álom-folytatásnak tekinti. Számomra — hangsúlyozom, hogy csak számomra — József Attila következő sorai tűnnek a legigazabbnak. Idézem a két sort: »Én úgy vagyok, hogy már százezer éve nézem, amit meglátok hirtelen.« Ehhez az idézethez kapcsolódva, úgy véltem és ma is úgy vélem, hogy a Hat Z[enekari] D[arab] szerves folytatása volt addigi munkásságomnak, és én csodálkoztam rajta a legjobban, hogy az 1960-ban megjelent zenekritikák elutasítóak voltak. Zeneszerző barátaim és kollégáim közül Maros Rudolf volt az egyetlen, aki pozitívan értékelte a darabot. Ha valaki vette volna akkor a fáradságot, hogy átnézze a partitúrát, mielőtt nyilatkozik, akkor láthatta volna, hogy ami a metrikát és a ritmust illeti, az alapvetően magyar. Az ún. tizenkétfokúságot pedig már a József Attila emlékére írt Concertóban és a II. Vonósnégyesemben is használtam. Ami pedig a dallam másfajta felfogását illeti, itt csak annyiban új, hogy amit a Concertóban és a II. Vonósnégyesben ritkán használtam — a hosszantartó hangok és a szaggatott hangok ötvözését —, azt itt következetesen végigvittem. De ehhez hasonló módszerbeli különbségek többi darabjaim között is találhatók.”
(Úgy gondolom, ennyi elég lenne válasznak az első kérdésre. A második kérdés a korszerűség volt.)
„1960-ban még nem volt divatban »korszerűnek lenni«. Nem én találtam ki azt a divatot, hogy »korszerűnek kell lenni« — már csak azért sem, mert a művészetben nem ismerem el a »kell« fogalmát. A korszerűségről — hangsúlyozom — szubjektív véleményem van. Minden műalkotást, ami vonzást gyakorol rám, korszerűnek érzek, és korszerűtlennek, ami taszít. Hadd soroljak fel egy pár korszerű művet: Szokratész védőbeszéde, vagy Szophoklész Oedipusz királya. Az Oedipusz minden detektív- és krimiregény őse, csak azzal a különbséggel, hogy az utóbbi műfajokban a rendőrség üldözi a bűnöst, míg Szophoklész tragédiájában maga a bűnös Oedipusz király folytatja le a vizsgálatot, saját magában, saját maga ellen. Melyik a korszerűbb? Vagy itt van például Dosztojevszkij Karamazov testvérek című regénye. Ez nemhogy csak korszerű, hanem a jövő felé mutat: Mitya az ösztönember, Iván az intellektuális, míg Aljosa, aki intellektusát arra használja, hogy ösztöneit magasabb célok felé vezérelje, vajon nem a jövő embere? És a Bűn és bűnhődésben, amikor Raszkolnyikov letérdepel Szonja előtt, és Szonja rémületét látva Raszkolnyikov feláll és azt mondja: »Nem te előtted térdeltem én, hanem az emberiség összes szenvedése előtt.«”
(Ha Tanár úr is úgy gondolja, ezzel a második kérdést is le lehet zárni.)
–––
Az volna a kérésem, hogy a múltkori beszélgetést töröljék, és örömmel várom Önöket újra a lakásomon. Csütörtök kivételével bármelyik napon, de vagy délelőtt, vagy kora délután, hogy legalább ne dadogjak.
Kézcsókom Lázár Eszternek és Önt
szívélyesen üdvözlöm
Szervánszky Endre
A levél a Magyar Rádió Archívumában található Magyar zeneművek című, Lázár Eszter szerkesztésében készült sorozatnak Szervánszky Hat zenekari darabjáról szóló részével kapcsolatban íródott. Szervánszkyval nem készült új felvétel, az eredeti felvétel a szükséges igazításokkal került a műsorba, minden bizonnyal a zeneszerző örömére.
|
|