| |
Fel
|
|
A „Dies irae…” dallam
Bevezetés
 Az itt következő „Dies irae…” dallam c. tanulmány nem könnyű olvasmány, de aki végigböngészi, annak egészen kivételes felismerésekben lesz része. Nem hiszem, hogy született a zenetörténetben hasonló műremek, amely ennyi titkot rejtene magában. Azok a muzsikusok, muzsikus-hallgatók és laikus zenekedvelők, akiknek módja volt az utóbbi években megismerkedni az itt olvashatókkal, egytől-egyig megdöbbenve kérdezgették: tudta-e az alkotó azt, ami ebből a kompozícióból kiolvasható, vagy puszta véletlen, hogy ilyennek sikerült? Válasz nincs, és nem is lehet rá. Képtelenség ugyanis elképzelni, hogy előre megtervezve lehessen létrehozni ilyen spontán benyomást keltő műalkotást, de legalább ennyire elképzelhetetlen, hogy spontán módon, csupán ihletből megszülethet ilyen szigorú rend.
A költemény szövegfordításai
|
1. Dies irae, dies illa
solvet saeclum in favilla,
teste David cum Sibylla.
2. Quantus tremor est futurus
quando judex est venturus,
cuncta stricte discussurus!
3. Tuba mirum spargens sonum
per sepulcra regionum
coget omnes ante thronum.
4. Mors stupebit et Natura
cum resurget creatura
judicanti responsura.
5. Liber scriptus proferetur
in quo totum continetur
unde mundus judicetur.
6. Judex ergo cum sedebit,
quidquid latet apparebit;
nil inultum remanebit.
7. Quid sum miser tum dicturus,
quem patronum rogaturus,
cum vix justus sit securus?
8. Rex tremendae majestatis,
qui salvandos salvas gratis,
salva me, fons pietatis!
9. Recordare, Jesu pie,
quod sum causa tuae viae,
ne me perdas illa die.
10. Quaerens me sedisti lassus;
redemisti, crucem passus;
tantus labor non sit cassus!
11. Juste judex ultionis,
donum fac remissionis
ante diem rationis.
12. Ingemisco tamquam reus;
culpa rubet vultus meus:
supplicanti parce, Deus!
13. Qui Mariam absolvisti
et latronem exaudisti,
mihi quoque spem dedisti.
14. Preces meae non sunt dignae,
sed tu bonus fac benigne,
ne perenni cremer igne.
15. Inter oves locum praesta,
et ab haedis me sequestra,
statuens in parte dextra.
16. Confutatis maledictis
flammis acribus addictis,
voca me cum benedictis!
17. Oro supplex et acclinis:
cor contritum quasi cinis:
gere curam mei finis!
|
1. Ama végső harag napja
A világot tűznek adja,
Dávid így s Szibilla hagyja.
2. Reszket akkor holt meg élő,
Ha megjön a nagy Itélő,
Mindeneket lattal mérő,
3. Csodakürtök zengenek meg,
Sírok éjén átremegnek:
Itéletre mindeneknek.
4. Csodájára a halálnak:
Aki rég por, talpra támad,
Számot adni bírájának.
5. Kézzel írt könyv nyílik ottan:
Világ terhe, minden, ott van,
Itéletre felrovottan.
6. Bíró majd ha széket űl ott,
Minden rejtek felderűl ott,
Zsoldot bűn el nem kerűl ott.
7. Én szegény, ott mit beszéljek,
Pártfogómul kit reméljek,
Hol a szent is alig él meg?
8. Félelmetes Fejedelem,
Kinél ingyen a kegyelem:
Jóság kútja, légy jó velem!
9. Kegyes Jézus, kérlek téged:
Értem álltál emberséget,
Ama nap ne adj rossz véget.
10. Munkád, könnyed értem vesztek:
Ennyi kínod, szent kereszted,
Ne maradjon kárbavesztett.
11. Bírája a bosszúlásnak,
Add kegyelmét tisztulásnak,
Mig itt nincs a számadásnap.
12. Bűneimben sóhajtozván,
Vétkemtől vet lángot orcám,
Légy kegyelmes, Uram, hozzám.
13. Magdolnához lehajoltál,
A latorhoz kegyes voltál,
Énbelém is reményt oltál.
14. Méltó imát nem tud ajkam,
Te könyörülj, Jóság, rajtam,
Ne veszíts el örök jajban.
15. Báránykáid közé végy föl,
Keríts el a gödölyéktől,
Jobbra állass ama széktől.
16. Ha a rosszak zavarodnak,
Fojtó lángok kavarognak,
Akkor engem hívj áldottnak.
17. Térden kérlek, görnyedetten,
Sír a lelkem megtörötten:
Ott a végnél, állj mellettem!
|
1. Ó borzalmak hajnalpírja,
jössz majd, földünk máglyasírja,
mint Sibylla s Dávid írja.
2. Hány könyörgő lesz és síró,
hogyha trónra lép a Bíró,
bűneinkre törvényt író.
3. Rettentő kürt hangja bódít,
felkeltvén a sír lakóit,
s istenséghez térni szólít.
4. Lét és nemlét sírva áll ott,
hogyha kél a sírbaszállott,
Bírájának adni számot.
5. Nagy könyv tárul, törvényt rendel,
lészen írás benne tenger
megvádolni téged, ember.
6. Ott ül trónján fenn az Isten,
hogy lelkünkbe fényt derítsen,
minden vétkest elveszítsen.
7. S én, jaj bűnös, mit rebegjek,
pártfogónak kit keressek,
hogyha hívek is remegnek?
8. Ó nagy Úr, kit mind magasztal,
érdemesnek ingyen asztal,
tölts el engem bő malaszttal.
9. Egy percet rám, Jézus, áldozz,
értem jöttél földi sárhoz,
hogy majd engem el ne kárhozz.
10. Engem híttál, kínban esdő,
Golgotádat vérbe festő,
ne legyen hát holtod meddő.
11. Ó sértett Jog hív Itésze,
adj kegyelmet, míg nem kész e
Bosszúnapnak szörnyű vésze.
12. Hallgass rám, ki esd szipogva,
bűnöm terhe fest pirosra,
és könyörgöm megkínozva.
13. Lám Magdolnát is megáldod
és a latrot is megváltod,
add kegyelmedd, istenáldott.
14. Méltatlan bár, nézz e szóra,
fordítsd, Jóság, dolgom jóra
hogy ne vess a tűzkohóra.
15. Ha juhokhoz elvezettél,
rút bakoktól messze tettél,
híjj megállni jobb kezednél.
16. Hogy, míg lángod mindent elnyel,
álljak ott a büszke renddel,
kit kegyelmed égbe rendel.
17. Porba dőlve, csonkig égett
tört szívemmel kérlek téged:
adj lelkemnek boldog véget.
|
1. Ama nap, a harag napja,
e világot lángba dobja:
Dávid és Szibilla mondja.
2. Mily irtózat fog az lenni,
ha a Bíró el fog jönni
mindent híven számbavenni.
3. Harsonának szörnyű hangja
hull a millió sírhantra
kit-kit a Trón elé hajtva.
4. Hökken Halál és Természet
ahol a Teremtés ébred
felelni a Vádló-széknek.
5. Az írott könyv elhozatik
melyben minden foglaltatik
kiből végzés formáltatik.
6. S ha a Bíró leül ottan,
ami csak lappang, kipattan,
misem marad megtorlatlan.
7. Én szegény ott mit beszéljek,
milyen pártfogókat kérjek,
hol még a szentek is félnek?
8. Nagy Király, kit retteg minden,
de a jót megváltod ingyen,
kegyek kútja, válts meg engem!
9. Rólam, Jézus, emlékezzél,
akiért a földre jöttél,
veszni aznap ne engedjél.
10. Engem fáradtál keresve,
értem szálltál a Keresztre:
annyi munkád kárba esne!
11. Igaz, bosszú Mérlelője,
bocsánatod add előre,
míg a Számadás nem jőne!
12. Fölnyögök bús vádlott módján,
bűntudattól pirul orcám,
úgy könyörgök, Uram, nézz rám!
13. Ki Magdolnát föloldottad,
és a latrot meghallgattad;
nekem is e reményt adtad.
14. Nem méltó az én kérésem;
de Te jó vagy, tedd kegyessen,
hogy örök tűz ne égessen.
15. Bárányaid közt helyezz el,
bakok közé ne rekessz el:
jobbod felől várjon kész hely!
16. Vesd a gonoszt kárhozatra,
a vad lángnak általadva;
engem végy a hív csapatba!
17. Esdve és ölelve térded,
hamuvá tört szívvel kérlek:
őrizz, hogy jó véget érjek!
|
18. Lacrimosa dies illa,
Qua resurget ex favilla
Judicandus homo reus:
Huic ergo parce Deus.
Pie Jesu Domine,
dona eis requiem.
Amen. |
18. Könnyel árad ama nagy nap,
Hamvukból ha föltámadnak
A bűnösök s számot adnak.
Uram, nekik adj jó véget,
Kegyes Jézus, kérünk téged,
Add meg nekik békességed.
(Sík Sándor fordítása)
|
(Faludy György fordítása) |
(Babits Mihály fordítása) |
{A „Lacrimosá”-val kezdődő további sorokat
sem Faludy György, sem Babits Mihály
nem fordította le.}
|
A „Dies irae…” gregorián sequentia
A Dies irae a zenetörténet legtöbbet emlegetett, sokat idézett dallamainak egyike. A költeményt, amelyre épül, a 13. század első felére datálják. Szerzője vitatott. Talán Tommaso da Celano / Celanói Tamás, itáliai szerzetes, költő, Szent Ferenc első életrajzírója (1190 k. – 1260 k.). A dallam keletkezési körülményeiről semmi biztosat nem tudunk. Egyidejűleg született a költeménnyel? Ugyanaz írta az Alapdallamot, mint aki a Kódát? A kérdésekre egyelőre nincs válasz.
Műfaját tekintve a Dies irae egyike annak az öt sequentiának, amelyeknek a 16. századi tridenti zsinat megkegyelmezett és helyet hagyott a liturgiában. Halottak napján szólalt meg. Felhasználása, kötelező jelleggel, a 20. századi II. vatikáni zsinat óta megszűnt.
A kompozíció az európai zenetörténet csúcsteljesítményei között foglal helyet. Az alábbi analízis ezt kívánja bizonyítani néhány zeneelméleti adalékkal. {A dallamot a Liber Usualis Missae et Officii… Parisiis, Tornaci, Romae 1951, 1810–1813. oldal nyomán, mai kottaírásunkhoz igazítva közlöm.}
A Dies irae-költemény (a Lacrimosáig) 17 háromsoros, soronként 8 (2x4) szótagú, azonos rímű versszak. A háromsoros versszakokhoz háromsoros dallamok illeszkednek, amelyek megismétlődnek a következő versszak szövegére. Így az 1. és 2., a 3. és 4., az 5. és 6. versszak zenéje megegyezik. Ez az — ismétléseket leszámítva — 3x3, azaz kilenc dallamsor képezi az Alapdallamot:
Újabb hat versszak (7–12.) ugyanezt a kilenc dallamsort ismétli ugyanígy. Majd még öt versszak (13–17.) az első hat dallamsort igen, az utolsó hármat már nem ismétli meg:
A  ,  ,  dallamsor ismétlésének elmaradása miatt (ti. csak 17 háromsoros versszak van), még nagyobb nyomatékot kap a Kóda, amely — az eredeti költeményhez utóbb (?) hozzáillesztett — 2x2 nyolcszótagos ( –  ), 2 hétszótagos ( –  ) és a kétszótagos „Amen” ( ) sorból áll:
I. Az Alapdallam
Az  sor az alsó váltóhangjával megerősített F hangról ereszkedik le a D záróhangra. Ehhez felhasznál lépést, ugrást, hangismétlést. Kisszekundokat kisterc, nagyszekundot nagyterc követ, vagyis tágulva-szűkülve-tágulva-szűkülve kígyózik a dallam lefelé, bemérve, kitapogatva tetrachordjának hangjait.
A  sor rokona az -nek. Ugyanott kezdődik, és ugyanott végződik, de míg az előbb a kezdőhangot az alsó, most a fölső váltóhang erősíti meg. Míg az sorban fokozatosan ereszkedve, itt már folyamatosan, skálázva jutunk le a C-ig, majd a sor, fölfelé ugró nagyterc segítségével, az sor zárlatával ellentétes irányból, fölülről érkezik meg a záróhangra, megint D-re.
Az sor tetrachord hangkészletét a fölülről bővítette pentachorddá, egyben az ambitust kvartról kvintre tágította.
A  sor újabb hanggal, alulról gazdagítja a hangok sorát (az ambitust kisszextig növelve). Újdonság a pentatonikus ízű indítás az alsó domináns hangról. {A „domináns hang” terminust az alaphang fölső kvintje, illetve alsó kvartja értelmében használom.}
Eddig nem kezdődött sor terccel. De nagyon is helyénvaló mindez. A háromsoros egység vége előtt, a sor zárlatának visszatérése előtt vagyunk.
„Tuba mirum spargens sonum…” A  dallamsor a szavakat megjelenítő kirobbanó élmény. {„Harsonának szörnyű hangja…” (Babits Mihály), „Rettentő kürt hangja bódít…” (Faludy György), „Csodakürtök zengenek meg…” (Sík Sándor)} A sor kezdőhangjai (Á–C) oktávval magasabban indítják a -et, és ezzel együtt mintha az sor tetrachordja emelkedne kvinttel följebb:
Mennyi újdonság! Az eddigieknél magasabb hangok (itt van az Alapdallam csúcshangja: C), új hang — a H —, a sorvégi leugró kvint. Ez utóbbi igazán meglepetés. Azt hittük, hogy a domináns tartományban maradunk. Mégsem! Váratlanul, ezzel az egészen friss eszközzel záródik a minden eddiginél szélesebb — szeptim — ambitusú sor ismét D-n. {A D hang váratlanságát az a negatívum is aláhúzza, hogy ez az Alapdallam egyetlen olyan sora, amelyből a D mindkét szomszédhangja — C és É — „hiányzik”.}
Hogy az  sor lecsendesíti a hullámverését, erre számítottunk, de hogy hangról hangra megegyezik majd az sorral, ezt nem vártuk. Furcsállhatjuk…
A  sor úgy követi az -et, ahogy az -t követte a . A a variánsa. De míg az csak az alaphang kvartjáig merészkedett, nem érte el a fölső kvintet, ez a sor már onnan, Á-ról indul, lépcsőzetesen haladva a záróhang felé. A zárlat egyezik a (ezzel együtt természetesen a ) soréval.
Az első hat dallamsor hasonló formájú, mint az első három. Legalábbis abban, hogy az új élményt itt is, ott is visszatérő mozzanat nyugtatja meg.
A sor ismét meglepetéssel szolgál. Amivel kezdődik: a sor második fele. Amivel zárul: a sor elejére emlékeztet. Az Alapdallam legnagyobb, oktáv ambitusú sora a megelőző háromsoros egységek legeredetibb fordulatait tartalmazza: a sor leugró kvintje éppúgy megtalálható benne, mint a sor pentatonikus emelkedése. {Érdemes felfigyelni arra a formálási technikára, amely a zenei anyagokat igyekszik más-más pozícióban bemutatni. A sor eleje a végéről került ide. A sor vége a elejét idézi. Vajon nem ugyanezzel a jelenséggel találkoztunk az imént, amikor az Alapdallam kezdő sora a második háromsor középső soraként tért vissza?}
A sor még egyszer bejárja az alaphang alatti tartományt. Minden fordulata ismerős. Különösen az első három sorral érdemes összevetni:
A sor — párban a -kel — is szolgál újdonsággal! Miközben az első hét sorban van, az Alapdallam e két utolsó sorában nincs hangismétlés. A háromsoros egységek legmerészebb, legnagyobb kilengésű soraiban, sorrészeiben kettő, három is volt. A és sor a hangismétlések szögleteit feloldva, e parányi „akadályokat” legyőzve jut el a melodikus kiteljesedésig. (Hasonló tendenciát mutat a Kóda mindkét formarésze is (a – , illetve a – sor).
Az ugrások {nem számítom az ugrásokhoz a sorok közti, ún. holt hangközöket} számának növekedése is jelzi, hogy a hangok mind bátrabban közlekednek a hangrendszer kínálta terepen.
A sor első négy hangját hallhatjuk:
a/ a sor második fele (egyben a sor első fele) rövid összefoglalásának,
b/ az (= ) sor vetületelvű tágításának: a le- és föllépő kisszekundokból nagyterc és nagyszekund, a kistercből tiszta kvart lesz (ez a hangköz nem szerepelt eddig!):
A sor második felét ugyancsak fűzi kapcsolat az (= )-hez. Egyrészt ugyanabban a tetrachordban mozog, másrészt itt is, ott is a záróhangot az alsó szomszédhang előzi meg. (Azt sem nehéz felismerni, hogy a sor második fele a sor első felének kvinttel mélyebben fekvő variánsa.)
Visszatérő szerkezetű az első három sor. Visszatéréssel él az első hat sor. Nem csodálkozhatunk ezután, ha a visszatérés nem marad el a kilenc sor esetében sem:
A és a sor vége az (= )-re rímel, hiszen valamennyi az É–C fordulat után érkezik D-re. De van még más kapcsolat is az első három és az utolsó három sor között. A három utolsó sor zárlata: abb. Amilyen az első három soré. A belső három sor mindegyike másképpen végződik: abc. A szélső háromsorok e formai egyezése teszi visszatérő háromtagúvá az Alapdallamot. {Hogy nemcsak a hangok egyezése adhat visszatérés-élményt, arra a 20. század zenéje, de a barokk zene is figyelmeztet.}
A sorok hangkészlete sajátosan kapcsolja egymáshoz a háromsoros egységeket. Minden háromsoros egységben van egy olyan sor, amelynek hangkészlete nem fordul elő másutt, míg a másik két sor — hangkészletét tekintve — megegyezik a másik két háromsoros egység egy-egy sorával. Miközben háromsoronként nincs megegyező hangkészletű sor:
Az Alapdallam architektonikáját szépen szemléltetik a sorok ambitusai:
a/ az ambitus fokozatosan növekszik kvarttól szeptimig, majd ugyancsak kvartról — de már ugrásokkal — oktávig tágul;
b/ az ambitus növekedése mindig a következő egység első sorában kulminál (ez is adat arra vonatkozólag, hogy milyen erős szálak fűzik egymáshoz a három-három sorból álló formarészeket):
A hangok legfőbb szervezője, attól kezdve, hogy „rátalál” a dallam, az Á–D domináns-tonika viszony. Az első két sor még nem ismeri a domináns hangot. A már az alsó domináns felől oldódik az alaphangra. A és a fölső dominánst hódítja meg. A , , sor összefoglalás: a a fölső és alsó, a csak az alsó, a csak a fölső Á felől mutat a záróhangra:
Az Alapdallam hangrendszere hexatónia. Az alsó H-t soha (a Kódában sem), a fölsőt csak a sor elején (és egyszer még a kódában) érinti a dallam. Diatonikus, dóros fordulat, vagy kitérés a domináns hexatonba? Értelmezés kérdése. Hallhatjuk így is, úgy is [lásd 45. példa].
Pillantsunk most a sorok záróhangjaira! Ugyanott végződik valamennyi. {Ez a jelenség ismert a hasonlóan 9 soros Kyrie-dallamok között, de míg ott legfeljebb 6 féle (ABA CDC EFEv), itt 8 különböző szerkezetű sor záródik ugyanazon a hangon.} Miért nincs kifogásunk ellene? Mert a sorok a záróhangra érkezés különféle változataival élnek.
Van:
|
a/ hangismétlés (3x)
|
|
b/ lépés (alulról 2x, fölülről 3x)
|
|
c/ ugrás fölülről (1x)
|
Ha arra is figyelünk, hogy milyen irányból — alulról (x) vagy fölülről (y) — érkezik a dallam a sor végére, megállapíthatjuk, hogy a háromsoros egységek is különbözően viselkednek. Tudniillik van olyan három sor, ahol
Minden sor D-n végződött. Ezért nem kezdődik egyetlen sor sem D-n? A kezdőhangok: az alaphang terce (F), valamint alsó kvartja, illetve fölső kvintje (Á). Két elemnek (ti. az F és Á hangnak) háromsoronként van még több kombinációja, de ez mindenesetre három különböző lehetőség.
A kezdőhangok kezelésében is megragadó a változatosság. A sorok indulnak
|
F-ről:
|
a/ hangismétléssel (1x)
|
|
|
b/ lépéssel (lefelé 3x, fölfelé 1x)
|
|
alsó Á-ról:
|
ugrással fölfelé (1x)
|
|
fölső Á-ról:
|
a/ ugrással (fölfelé 1x, lefelé 1x)
|
|
|
b/ lépéssel lefelé (1x)
|
Az előbb arra figyeltünk, hogy milyen irányból érkeznek a hangok a sorok végére. Most figyeljük azt, hogy a kezdőhangról milyen irányban indulnak tovább (a fölfelé irányt itt is jelöljük x-szel, a lefelé irányt y-nal):
Lehetséges ez? Az indulások iránya fordítottja az érkezések irányainak: ha a sor lefelé indul, fölfelé érkezik; ha fölfelé indul, lefelé érkezik! (Hasonlóan viselkedik a XVIII. miséhez tartozó Kyrie. De az csak 3 féle sorból áll, AAABBBAAC formájú. A Dies irae Alapdallamának valamennyi sora így van megkomponálva.)
További meglepetéssel szolgál, ha figyelemmel kísérjük a sorok hangjainak mozgékonyságát, irány-, azaz fázisváltásait {Tudomásom szerint a dallam irányának megváltozásait mérőeszközként, zeneművek elemzésének egyik szempontjaként Bárdos Lajos alkalmazta először. Lépésekkel vagy ugrásokkal egy irányban haladó dallam ill. dallamrész fázisa: 1; ha irányát megváltoztatja: 2; újabb törés: 3 stb. Az egyetlen hangon recitáló dallam, dallamrész fázisa: 0.}.
Azon nem csodálkozhatunk, hogy valamennyi páros szám, hiszen ha az a „kötöttség”, hogy a sornak ellenkező irányból kell érkeznie, mint ahogy indult, ez magától értetődik. Nem kívánhatjuk a sortól, hogy 2 fázisú legyen, azaz a hangok egyszer az egyik irányba, aztán visszafelé a másik irányba skálázzanak, de a hangok számától kitelne, hogy egyik-másik 8 fázisú is lehetne:
Az alkotót alighanem arányérzéke óvja meg attól, hogy dallama kevéssé, vagy éppen ellenkezőleg, túlságosan mozgékony legyen!
A fázis-számok egymásutánjából ismét a változatosságra törekvés szándékát olvashatjuk ki. Két szám négy olyan háromtagú csoportot alkothat, amelyben mindkét szám előfordul és a hasonlók egymás mellett helyezkednek el: 644, 664, 466, 446. Itt a négyből három fordul elő — de nincs is lehetőség a negyedikre… [lásd 20. példa].
Miért egyezik meg az és az sor? Miért csak ez az egy sor egyezik meg hangról hangra a másikkal? Vajon elég indok-e erre az, hogy az sor ezzel a visszatéréssel fékezi le a lendületét?
A Dies irae költemény csupa 8 szótagú verssorból áll. Az Alapdallamban csak az , illetve sor 8 hangú, a többi neumákkal növeli a hangok számát, oldja fel az azonos szótagszámú verssorok ritmikai egyhangúságát.
Még mielőtt a neumák, illetve a hangok számának vizsgálatába kezdenénk, érdemes arra is felfigyelni, hogyan változtatják meg a neumák a hangok súlyviszonyait! Ugyanarra a dallammenetre egy másik sorban szinte rá sem ismerünk. Például:
Az Alapdallam kilenc sorában két és három hangból álló neumákat találunk — nagyon változatosan elhelyezve:
Az első három sorban csak kéthangú neumák vannak.
A második három sorban keverednek a két- és háromhangúak.
A harmadik három sor abban az értelemben összefoglalás, hogy van olyan sor, ahol kéthangú, van ahol két- és háromhangú, és van, ahol csak háromhangú neuma fordul elő.
Vegyük most szemügyre kissé közelebbről előbb a kéthangúakat:
Van:
|
a/ fölfelé lépő
|
(podatus)
|
|
b/ lefelé lépő és
|
(clivis)
|
|
c/ lefelé ugró
|
A kéthangú (páros) neumákból háromféle, vagyis páratlan számú típus van!
Lássuk a háromhangúakat:
Van:
|
a/ lefelé ugró + fölfelé lépő
|
(porrectus)
|
|
b/ lefelé lépegető
|
(climacus)
|
A háromhangú (páratlan) neumákból kétféle, vagyis páros számú típus van!
Így van-e ez, ha a neumáknak nemcsak típusait, hanem abszolút magasságukat, fajtáit is figyelembe vesszük?
Kéthangúak:
A páros neumákból nemcsak típusainak száma szerint, hanem fajtáik szerint is páratlan mennyiség van!
Háromhangúak:
A páratlan neumákból nemcsak típusainak száma szerint, hanem fajtáik szerint is páros mennyiség van!
Összefoglalva: a neumák típusainak és fajtáinak száma ellentétes a neumában előforduló hangok számával. Páros neumából — típus és fajta szerint is — páratlan, míg páratlan neumából — típus és fajta szerint is — páros mennyiség van!
A neumák típusainak számszerű előfordulása már nem ezt az összefüggést mutatja. A fordítottját! A páros neumák típusai páros számú alkalommal, a páratlan neumák típusai páratlan számú alkalommal fordulnak elő.
A neumák fajtáinak számszerű előfordulása — az adott számok miatt — természetesen nem mutathat hasonló összefüggéseket. Itt újból a változatosságra törekvést csodáljuk:
a/ a neumák fajtáit, ahol ez lehetséges (lépő clivisek) különböző mennyiségek képviselik,
b/ a magasabban fekvő porrectusból egy van, a mélyebben fekvőből kettő, míg a climacusoknál éppen fordítva: a magasabban fekvőből van kettő, a mélyebben fekvőből egy,
c/ ugyanaz a neuma nem ismétlődik meg ugyanabban a sorban!
A 12 kéthangú és a 6 háromhangú neuma 12-12 hanggal bővíti a hangok számát 9x8 = 72-ről 96-ra. Ennyi hangból áll az Alapdallam.
Számoljuk meg, hogy ebből hány hang jut a háromsoros egységekre: 29, 34, 33.
A szélső háromsoros egységek páratlan számú hangból (29, 33), a belső háromsor páros számú hangból (34) áll!
Számoljuk meg a hangokat soronként: 8, 11, 10 — 13, 8, 13 — 12, 11, 10.
Páros számok váltakoznak páratlanokkal. Sőt! A páratlan számú sorokban vannak a páros számú, a páros számú sorokban a páratlan számú hangok! {Ha az ismétléseket is hozzászámítjuk, akkor ez a szabályszerűség annyiban módosul, hogy minden dallamsor bemutatkozik páros és páratlan helyen is.}
Továbbá: a középső sorhoz képest a páratlan számú hangból álló sorok — a hangok számát tekintve — megegyeznek egymással, míg a páros számú hangból álló sorok — a hangok számát tekintve — különböznek egymástól:
Végül: az Alapdallam kilenc sora összesen 96 hangból áll. A páratlan számú sorok (1., 3., 5., 7., 9.) hangjainak összege: 48. A páros számú sorok (2., 4., 6., 8.) hangjainak összege is 48. Hihetetlen!
A legkevesebb (8) hangból álló sortól kiindulva ugrásokkal növekszik a hangok száma és éri el a legtöbb (13) hangból álló sort. Az ugyancsak 13 hangú sortól kezdve lépcsőzetesen csökken a hangok száma a sorig.
A hangok számának növekedését illetve csökkenését ábrázolhatjuk így:
Itt értjük meg, hogy az sor miért egyezik meg az sorral! Azért egyezik meg, hogy az Alapdallam centrumára, és ezzel együtt szimmetrikus építkezésére irányítsa szuggesztíven a figyelmünket! Persze, amikor a dallamot az elejétől követve hallgatjuk, erről fogalmunk sem lehet, ezért berzenkedhetünk a hangról hangra megegyező visszatérés miatt. Ám, mikor a teljes kilenc sor kibontakozott előttünk, akkor kezdünk — utólag! — rádöbbenni, hogy a dallam nemcsak egy lineáris utat jár be, hanem egyben egy centrum köré épül.
A szimmetriát az is hangsúlyozza, hogy a nyitó- (, , ), illetve zárósorok (, , ) hangjainak összege megegyezik: 33.
A sorok indulásának és érkezésének dallamirányai is szimmetriát mutatnak:
A dallam mozgékonyságának mutatószámaiból, a fázis-számokból is kiolvashatunk szimmetriát.
A szimmetriát a sorok hangkészlete is aláhúzza: a centrumsorhoz képest szimmetrikusan elhelyezkedő sorok közül azokban, ahol megegyezik a hangok száma, ott a hangkészlet hangjainak száma is megegyezik. A centrumsorhoz képest szimmetrikusan elhelyezkedő sorok közül azokban, ahol a hangok száma nem egyezik meg, ott a hangkészlet hangjainak száma sem egyezik meg!
Az Alapdallamban ezek szerint két — egymással ellentétes — formálási tendencia érvényesül egyidejűleg: egy fejlődő, dinamikus és egy statikus, szimmetrikus. A Kóda a dinamikus irányt folytatva vezeti tovább a dallamot.
II. A Kóda
A sor: D-Á-Á-B-Á! Hatalmas érzelmi csúcspont! A sor kezdőhangja, ez egyszer, az alaphang. A felugró kvint az Alapdallam leugró kvintjeinek fordítottja. De nem egyszerűen hangközfordítás, hanem az autentikus iránnyal szembeszegülő plagális fordulat.
A domináns hang fölső váltóhangja: B. Csak itt fordul elő. A H a sorban domináns irányban mutatott túl a hexatónián, ez a B a szubdomináns irány felé mutat. És véletlen-e, hogy az Á-B-Á fordulatot, félhangot tartalmazó 10. sor hangjai éppen a „Lacrimosa dies illa…”, a Sík Sándor fordította „Könnyel árad ama nagy nap…” szavakra esnek? (Erre a „mondanivalót” hangsúlyozó eszközre vajon találunk-e korábbi példát kottába írt zenetörténetünkben, vagy itt tűnik föl először?) Mindenesetre a 16. századi madrigalistáktól kezdve a barokk oratóriumokon át Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusáig („Csak sívok, rívok…”) és tovább Kurtág Györgyig, a Bornemisza Péter mondásai „Halál” tételéig („Az embernek halála igen iszonyú és röttenetes dolog.”) számtalan zeneműben találkozunk a sírást-zokogást, halált jelképező-reprezentáló félhanggal.
A sor rendhagyóan kezdődött, befejezése is rendhagyó: a domináns hangon marad nyitva. Vagy ha úgy tetszik: a domináns hangon zár.
A sor félperiódusként hívja maga után a  sort, quasi utótagját. Az F-É-G-Á fordulat megismétlése még nagyobb nyomatékot ad a fölső dominánsnak, egyben késlelteti a választ, amely végül is új eszközökkel valósul meg:
a/ fölfelé induló és fölfelé érkező sorra lefelé induló és lefelé érkező,
b/ domináns irányba mutató sorra tonika felé mutató,
c/ diatonikus-ízű sorra hexatonikus,
d/ kevésbé mozgékony (3 fázisú) sorra mozgékonyabb (7 fázisú),
e/ 10 hangú sorra 12 hangú,
f/ két páros számú (2) hangból álló neumát tartalmazó sorra páratlan számú (2+3) hangból álló neuma-csoportot tartalmazó,
g/ hangismétlést tartalmazó sorra hangismétlés nélküli,
h/ felugró kvintű sorra leugró kvintű sor válaszol.
Az „ex favilla” hangjai, a sor kivételével, valamennyi Alapdallam-sor zárlatára többé-kevésbé rímelnek. A centrum-sorhoz — (= ) — különös kapcsolat fűzi: anagrammája.
A  sor a variánsa. A sor a elejéről csak az Á-C tercet emelte a magasba. Ez a sor a teljes Á-C-D fordulattal tör az alaphang oktávájára, a Dies irae dallam csúcshangjára:
A sor első felét éppúgy hallhatjuk a kvinttel magasabb rendszerben, ahogy a sor első felét. Csakhogy itt autentikus viszony létesült a fölső Á és fölső D között. És ez a D-tonika rendszert erősíti. A fölső D-vel a dallam valamennyi hangja az Á-D-Á'-D' domináns-tonika-domináns-tonika állványzat keretei közé záródik:
A H semlegesíti a sor B-jét. A szubdomináns irányú kitérést domináns irányú ellensúlyozza. A B erősen eolos, a H dóros színt kölcsönöz a dallamnak (erősebben, mint a sorban, hiszen ott nem szerepelt az alaphang oktávája). [Lásd 45. példa.]
A párja a sor. Pontos visszatérése a sornak.
A Dies irae dallamban két sor tér vissza szó szerint. Az sor visszatérése az helyén az Alapdallam centrumára hívja fel a figyelmet, és ezzel együtt arra, hogy a kilenc sor zárt szimmetrikus egység. A sor visszatérése a helyén is hasonlóra figyelmeztet: a Kóda első négy sora is zárt egység, a „négy sor közül a harmadik más” elve szerint építkező ABCB forma.
Mitől más a négy sor közül a harmadik, a , a C sor?
Itt van
a/ a legtöbb hang (13),
b/ páratlan számú hang (13),
c/ a legmagasabb sorkezdő hang (Á),
d/ a legmagasabb hang (D8),
e/ a legnagyobb ambitus (8),
f/ a legtöbb hangismétlés,
g/ páros fázis (4),
h/ a legtöbb neuma (3),
i/ páros és páratlan számú hangból álló neuma (3, 2).
A két hétszótagú sorpár, a „Pie Jesu Domine, dona eis requiem”, az „Amen”-nel együtt elcsendesíti, lekerekíti a dallamot.
A és sor a Kóda első két (vagy inkább első és negyedik?) periodizáló sorának szerényebb visszfénye:
Az „Amen” csak látszatra marad magában. Mivel a két szótag túlságosan rövid lenne ahhoz, hogy a többi sorhoz illeszkedjék, ezért egy 2 + 3 hangú neuma-csoporttal héthangúvá bővül. Így már alkalmas arra, hogy a sorral együtt közrefogja a -et: 7 + 9 + 7 hang.
A – sorok önálló formarész mivoltát az is aláhúzza, hogy 7 és 9 hangból álló sorok csak itt vannak!
A dallamban 2, 3 és 5 hangú hangcsoportok fordulnak elő. A és sorban mindhárom csoportot — búcsúzóul — egy-egy képviseli. Ez is az „Amen” és a megelőző sor összetartozását erősíti.
A és sor a fölső dominánsról, tetrachordról tetrachordra lépcsőzetesen lefelé ereszkedve készíti elő az „Amen” tetrachordját. Ennél szervesebb kapcsolatot aligha lehetne létesíteni a , a és sor között:
Az „Amen” tetrachordja azonos az Alapdallam első sorának tetrachordjával. Visszapillantás a kezdetekre?
A három utolsó sor — a hangok számát tekintve — éppúgy íves szerkezetű, mint amilyen az Alapdallam, és amilyen a Kóda négysoros szakasza volt:
A páros számú sorból álló formarészt (10–13. sor) páratlan számú sorból állók veszik körül (1–9., illetve 14–16. sor). Az utolsó három sor visszamutat a hasonlóan háromsoros egységekből álló Alapdallamra!
De nemcsak ezzel mutat vissza.
Az Alapdallam hatfokúságban, hexatóniában mozog, a sor kivételével, amely a H hanggal gazdagodva domináns irányban tesz egy lépést a hétfokúság, a diatónia felé. A Kóda előbb (a B segítségével) szubdomináns, majd (a H hanggal) kiegészülve domináns irányban kerül közel a diatóniához, azaz a B-vel, H-val együtt még azon is túlmutat a gregorián zene világában elérhető maximumig, a nyolcfokúságig. Ám az utolsó sorokban (– ) visszatér az Alapdallam hangrendszere, a hexatónia.
Végül hadd hívjam fel a figyelmet az „Amen” két, egyik sorhoz sem hasonlítható jellegzetességére:
a/ Ez az egyetlen sor, amely a záróhang alsó szomszédjáról indul, ezzel különösen ráirányítja a figyelmet a D záróhangra. (Azt is számítsuk hozzá, hogy a és sorban egyáltalán nem volt C.)
b/ Hangjai — a leugró kvintű, illetve fölső dominánson záródó sorok kivételével — valamennyi sor zárlatát summázzák:
A Dies irae dallamban a variatív formálás kiegészül a visszatérésekkel operáló íves építkezéssel, a recitatív melodika a dalszerű felé hajlik. A dinamikus gondolkodás legyőzi a statikusat; heliocentrikus világkép a geocentrikusat. Legfőbb bizonysága ennek a kóda, amelyet az alapdallam ismétlései során szerzett lendület repít ki, legyőzve annak gravitációját.
{Az utolsó bekezdés helyett később keletkezett szövegváltozat:
Az Alapdallamban két ellentétes tendencia érvényesül egyidejűleg. Egy dinamikus, ahol a variatív formálás kiegészül a visszatérésekkel operáló íves építkezéssel, valamint egy statikus, azaz szimmetrikus szerkezet.
Gyanítható, hogy a Kóda más kezétől származik, de nagyon valószínű, hogy az ismeretlen mester, ha nem is mindent, de sok mindent felismert az Alapdallam titkaiból. Az ismétlések — de különösen az utoljára következő  – sor elmaradt megismétlése — során szerzett lendületből merítve, centrális-statikus állapotából kiragadva, a dinamikus irányt továbbvíve, új, merész eszközöket is bevetve vezette tovább a dallamot. A sequentiát méltó záradékkal látta el, pontot téve egy kivételes remekmű végére.}
Javított változat. Előző változata:
Földes Imre: A „Dies irae…” dallam. In: Zeneelmélet, stíluselemzés. A Bárdos Lajos 75. születésnapja alkalmából tartott zenetudományi konferencia anyaga. Zeneműkiadó Budapest 1977, 23–44. oldal.
|
|