| |
Fel
|
|
ISKOLARÁDIÓ — HÁROM ARCKÉP
2.
Szokolay Sándor
Földes Imre műsora középiskolásoknak
(1972)
Földes Imre: Az utolsó 25 esztendő magyar zenéjének határainkon túl is jól ismert, legsikeresebb alkotása a Vérnász, Szokolay Sándor operája. Ha meggondoljuk, hogy egy opera színrevitele, műsoron tartása milyen komoly anyagi vállalkozás, akkor értékeljük csak igazán, hogy a Vérnászt a budapesti Operaházon kívül eljátszották Nyugat-Németországban Wuppertalban, Zágrábban, Kassán — de talán folytasd te!
Szokolay Sándor: Erre nem készültem, hogy arról beszéljek az operámmal kapcsolatban, hogy hol játszották. De ha már fel kell sorolnom, akkor inkább hadd soroljam fel úgy, hogy számomra mit jelentett, akkor sokkal szubjektívebb lesz, mintha dicsekvően felsorolom. A wuppertali, nyugat német premier egy kicsit elvont, filozofikus előadást nyújtott számomra, ami szintén Lorca Vérnásza volt és a saját zeném, csak nem voltak falak. Az erdőt és a székes egyházat nehéz volt megkülönböztetni, mert nem lehetett tudni, hogy épp tüskebokrot vagy padsorokat látunk, és ezek elvont szimbolikája nagyon mélyen hatott rám. Utána Zágrábban, Jugoszláviában ment, ott a görög tragédiákra emlékeztető antik mozdulatlanság, az Elektrának a fehér és fekete döbbenete egészen meglepő volt az én vulkanikus zenémhez. Francia- országban, Angers-ban kicsit a Pelléas és Mélisande, Debussy szürrealista és elvont, franciás, törékeny világát kaptam, és a szerelmi duettek sokkal finomabbak voltak. Azután Lengyelországban, Poznań ban a lengyelekre jellemző minden korszerűséget megkaptam látványban, díszletben, kosztümben, előadásban, és tényleg meglepett, hogy mire képesek az énekesek. Azután Helsinkiben Mikó András rendezésében (aki Budapesten is rendezte), finnül láttam és hallottam. Az azért lepett meg, mert az északiaktól azt vártam, hogy egy kicsit szublimált, vagy, hogy úgy mondjam, túlságosan tartózkodó előadás lesz, és nagyon kellemesen csalódtam. A Prágai Tavaszon bemutatta Csehszlovákiában a Brnói Opera, azt hiszem, az volt a legmodernebb.
F. I.: Hogy látod te, a zeneszerző: mi a Vérnász sikerének titka?
Sz. S.: Hát ezt nagyon nehéz utólag megfogalmazni, mert nem lehet akarni sikeres operát írni. Ez sikerült, most már én is érzem, sőt fél is az ember, hogy ezt többet nem tudja utolérni. A gyermek- korom legnagyobb élményei a viharok voltak. Nem maga a tomboló vihar; háztetőre fölmásztam, és ennek a romantikáját le kell szűrni, mert a művészetben nem ez a leglényegesebb, hanem az, hogy megfigyeli az ember. Például egy vonat hogy közeledik a távolból, ahogy erősödik és megérkezik, a közeli robogása, és az eltávolodás; tehát a kezdete, a jelenideje és az eltávolodása. Na most, egy lakodalmi kórus kellős közepén megszöknek a szerelmesek, a menyasszony a volt szerelmével, és ahogy keresik, hogy hol van — először kérdi az Apa, hogy „Hol a lányom?”, és azt mondják, hogy „A szobájában”, és mintha mi sem történne, folyik tovább a tánc; az Apa kijön: „nincs ott”, „az erkélyen van”, „ott sincs”. Ahogy elkezdi keresni, ez pont olyan, mint a viharnak a kialakulása, ahogy a dűlőutakon a port fölkavarja a szél és elsötétül az ég, de még nincs vihar. És amikor azt mondják, hogy „megszöktek ő és Leonardo, egymás leheletét szíva, össze ölelkezve, lóháton”, az tényleg olyan, mint a villám- csapás, és akkor a lakodalmi kórus üldöző karrá válik, kettéválik és tulajdon képpen két pártra áll. Utána az erdőben, ahogy utánuk mennek üldözni őket, ennek az elhalása olyan, mint a vihar elhalása.
F. I.: Hallgassuk meg ezt a Finálét, a II. felvonás fináléját.
zene: Vérnász op. 54, II. felvonás 2. kép 2–3. jelenet, Finálé („Hol a lányom?”) (Apa: Várhelyi Endre — basszus, Vőlegény: Szőnyi Ferenc — tenor, I. nyoszolyólány: Andor Éva — szoprán, Vőfély: Kerekes Gábor — bariton, Feleség: Moldován Stefánia — szoprán, a Magyar Rádió Gyermek kórusa, a Magyar Állami Operaház Énekkara és Zenekara, vez. Kórodi András; felv. 1966)
F. I.: Azt mondtad, hogy gyerekkori élményed, a vihar, a villámok inspirálták ezt a Finálét. Mondd, az opera más rétegei közül mondjuk a Lakodalmas milyen inspirációk alapján született?
Sz. S.: Úgy lettem zeneszerző, hogy rengeteg gyerekdarabot, karakter darabokat írtam Békés-Tarhoson annak- idején. Másrészt rengeteg mesejátékot és ifjúsági kísérőzenét, úgyhogy nem volt nehéz. Ebben a tragédiában csak arra kellett vigyázni, hogy ez a zsánerkép ne kiabáljon ki, és ne legyen egy olyan zárt szám, ami csak azért van, hogy múljon az idő. Az I. felvonás három családnak a kamara- jellegű bemutatása. A II. felvonásban a kórus szervesen ott van, mint lakodalmi kórus és mint az előbb, üldöző kórus, de ez a kórus ahogy megérkezik a tragédiába, attól friss, hogy ezekről a dolgokról nem tudnak. Tehát a gyerek kórus a sötét tragédiában olyan, kicsit rembrandti, mint a fény és az árnyék. Ők a fény.
zene: II. felvonás 1. kép 4. jelenet, Lakodalmas („De szép a menyasszony”) (Magyar Rádió Gyermek- kórusa, Magyar Állami Operaház Énekkara)
F. I.: Időnk sajnos nem engedi, hogy a Hamletről vagy a most készülő Sámson operáról beszéljünk, de annyit hadd kérdezzek meg: milyen tanulságokkal szolgált a Vérnász? Mit őriztél meg, vagy mit tagadtál meg belőle a Hamletben, illetve a Sámsonban?
Sz. S.: Egész más a Hamletre vonatkoztatni, mint a Sámsonra. A Vérnász, azt hiszem, hogy (ha röviden akarom mondani) a fiatalkorom összefoglalása volt. Természetes, hogy a Hamlethez nem közeledhettem ilyen zenei anyaggal, másrészt úgy érzem, hogy a világon, de főleg Magyar országon és Keleten egy nagy stílus átalakulás szele futott végig. Ez alól én se tudtam kivonni magam, sőt valószínű, hogy ez vitt a Hamlet felé, rá voltam kényszerülve, a filozófiai anyag sokkal megszűrtebb, sokkal intellektuálisabb zene felé vitt. Míg a Hamletet írtam, egy kicsit meg kellett tagadnom a Vérnászt, éppen azért, hogy ne ismételjem önmagamat. Persze én voltam az is — nagyon érdekesen írta egy kritikus, hogy „Szokolay arcot cserélt, de szívet nem”. Én úgy érzem, hogy a Sámsonban az arcom is és a szívem is mind a kettőből lesz, mondhatom azt, hogy a szintézisét szeretném elérni. Így a Vérnásznak a monumentalitását, elementaritását, és a Hamletnek a megszűrtebb zenei anyagát ha sikerül egybe- ötvöznöm, akkor egyik operát sem írtam eddig hiába. Persze én mindig abban a művemben hiszek legjobban, amit írok, és úgy érzem, hogy talán a Sámson lesz az életem főműve. De biztos utána is majd azt érzem, mindig a főművemet szeretném megírni.
A Vérnász nem op. 1, nem egy kezdő opera, mert már ott is minden korszerűség foglalkoztatott. A III. felvonás — az első két felvonással ellentétben — rengeteg filozófiai anyagot adott számomra, például a szimbolikát, ami a költészetben is, a spanyol költészetben fantasztikusan szép. A Hold, ahogy a világító fényével, ami az erdőbe be tud világítani és a menekülő szerelmeseket le tudja leplezni, sokkal elvontabb zenélésre adott alkalmat. A Halál koldus asszony képében mennyi népmesében jelen van — hát itt is megjelenik. Ezek a szereplők számomra lehetőséget adtak arra, hogy elvont zenét írjak. Például a Hold azt mondja, hogy „Fényem pengét fen”. Ez a fény, ahogy vágni tud — ennek a szimbolikájához nem kell több szó.
zene: III. felvonás 1. kép 2. jelenet: a Hold („Most kél a Hold”) (III. favágó: Bódy József — basszus, Hold: Palcsó Sándor — tenor)
F. I.: A Vérnász már régi darabod, el tudom képzelni, hogy vannak részletek, amelyeket ma már kevésbé szeretsz, és azt is el tudom képzelni, hogy vannak részletek, amelyeket ma is ugyanúgy szeretsz, mint valamikor régen. Melyik a legkedvesebb részlete, legalábbis neked?
Sz. S.: Érdekes, hogy nem a főmotívumai. Tehát nem ez a forrongás, még nem is a II. felvonás Finéléja (annak ellenére, hogy tudom, hogy az egyik leghatásosabb része), de mégis, így mondanám, hogy a kevés számomra ma több. Ez a III. felvonás Fináléja. Azt is megmondom, hogy miért. Egy drámában, egy tragédiában tulajdon- képpen nem az a legfontosabb, hogy ölnek-e, nem az a legfontosabb, hogy milyen szenvedélyek csapnak fel, hanem, mondjuk így idézőjelben, hogy a „végtisztességet” is meg kell adni, a nyugalmat, tehát a közönséget nem lehet fejbeverten hazaküldeni, hanem a darabot le kell kerekíteni. És most úgy érzem, hogy ez a temetési jelenet, ahol az Anya, az egyedül maradt Anya, akinek a késtől komplexusa van — a fia kezéből kivette a kést, mert féltette, mert mindenkijét késsel öltek meg (ez a nagy vérbosszúk ideje Spanyol országban) —, de amikor megszökik a fia menyasszonya, akkor a kést ő adja a kezébe. De amikor itt egyedül marad, az a kés számára tényleg már mániákus dolog, és az „Egy kicsi késsel” szavaknak a kimondása a rekviemmel együtt valami egész fantasztikus véget ad Lorcánál. Ezt nem volt nehéz szintén megcsinálni, de úgy érzem, hogy a Vérnásznak ezek a csendes utolsó pillanatai ugyanúgy hatnak a közönségre, és a jövőben ezt sem szabad elfelejtenem.
zene: III. felvonás, Finálé: az Anya monológja („Egy kicsi késsel”) (Komlóssy Erzsébet — alt)
Földes Imre
Elhangzott: Kossuth Rádió, 1972. április 24.
|
|