Földes Imre

Földes Imre publikációi

 

A MAI MAGYAR ZENE ESTJE PRÁGÁBAN

(1972)

 

 

Köszönet illeti a Cseh Zenei Alap Zenei Tájékoztató Központját (Český Hudební Fond Hudební Informační Středisko), amely a Prágai Magyar Kultúrával közösen 1972. március 29-én este, csehszlovákiai előadók közreműködésével, mai magyar zeneszerzők műveiből kamaraestet rendezett Prágában. Zeneműkiadó Vállalatunk mintegy harminc kiadványából az előadóművészek az alábbi darabokat választották ki:

 

Patachich Iván: Szonáta oboára és hárfára — František Hanták, Libuše Váchalová; Papp Lajos: Kilenc bagatell cimbalomra — Kateřina Zlatníková; Kocsár Miklós: Repliche fuvolára és cimbalomra — Jiří Boušek, Kateřina Zlatníková; Balassa Sándor: Dimensioni fuvolára és brácsára — Petr Brock, Jiří Jirmal; Kurtág György: Fúvósötös — Cseh Fúvósötös; Bozay Attila: Tételpár oboára és zongorára — Jiří Váca, Eva Glancová; Láng István: Monodia — dr. Milan Kostohryz; Kalmár László: Trió fuvolára, marimbafonra és gitárra — Petr Brock, Ivo Kieslich, Václava Mašková; Durkó Zsolt: Iconography No. 2. — Musica viva Pragensis.

 

A Cseh Zenei Alap nevében Jiří Dvořáček, magyar részről Sarlós László, a Zeneműkiadó Vállalat igazgatója mondott bevezetőt. A Zeneszerzők Klubjának Janáček-termét zsúfolásig megtöltő — 150–200 főnyi — közönség között ott voltak a szakma képviselői. Négy szerző: Durkó Zsolt, Kocsár Miklós, Láng István, Patachich Iván személyesen is részt vett a hangversenyen, amelyről a Prágai Rádió felvételt készített.

 

A mai magyar zenének kiváló előadói gárdája van nálunk. Akaratlanul is hozzájuk mérjük az „idegen” előadót. Az ő temperamentumukat kérjük számon, a zeneszerzők útbaigazításai alapján született előadást várjuk el tőlük.

 

Mégsem kellett csalódnunk.

 

Dr. Milan Kostohryz, aki évtizedek óta áll a mindig új zene szolgálatában, pompásan felépített, szuggesztív előadásban rajzolta elénk Láng István szólóklarinétra írt Monodiáját. Jiří Váca (akit a legutóbbi fúvósversenyen Magyarországon is hallhattunk) és Eva Glancová — a tempóban némileg visszafogott második tétel ellenére — remekeltek Bozay Attila Tételpárjában. A Musica viva Pragensis a Budapesti Kamaraegyüttes szerepét tölti be Csehszlovákiában. Karmesterük zeneszerző: Zbyněk Vostřák. Teljes biztonsággal játszották Durkó darabját. Libuše Váchalová rutinos hárfásként mutatkozott be Patachich Szonátájában. Petr Brock virtuóz fuvolás, Ivo Kieslich nagyszerűen irányított az ütőhangszer mellől Kalmár Triójában.

 

Másoktól, Kateřina Zlatníkovától — akinek e helyen is meg kell köszönnünk, hogy gyakran tűz műsorára magyar cimbalomzenét, Csehszlovákiában éppúgy, mint Nyugaton — nem mindig azt kaptuk, amit vártunk: gyorsabb prestókat, élesebb kontrasztokat, szabadabb liberókat. Milyen kár, hogy a Repliche szerzője csak a hangverseny után találkozhatott a hangszerének egyébként minden titkát ismerő cimbalomművésznővel.

 

De elmarasztalhatunk-e bárkit is, mert a mi prestónk, úgy látszik, gyorsabb, a mi liberónk meg szabadabb? Már Beethoven ezt írja Ignaz Franz von Mosel udvari tanácsosnak, zeneírónak 1817-ben kelt levelében:

 

„Szívből megörvendeztet, hogy osztja véleményemet, amely szerint a ma használt tempó-megjelölések még a zenének barbár korából származnak, mert — csak példaképpen — mi lehet értelmetlenebb, mint egy-egy »Allegro«, ami tudvalevően egyszer s mindenkorra vidámat jelent, holott mi a műveinkben ama vidámság fogalmától gyakran olyannyira eltávolodunk, hogy zenénk e megjelölés egyenes ellentétét tartalmazza.” Vagy később, ugyanebben a levélben: „Ami engem illet, én már régóta tervezem, hogy az ilyen értelmetlen elnevezéseket, mint »Allegro«, »Andante«, »Adagio« és »Presto«, elhagyom, s Mälzel metronómja most a legjobb alkalmat nyújtja ehhez. Szavamat adom arra, hogy nevezett megjelöléseket egyetlen újabb szerzeményemben sem fogom többé alkalmazni.”

 

Beethoven nem tartotta be a szavát. De már az op. 18-as kvartettek első darabjának lassú tétele fölé sem egyszerűen Adagiót írt, hanem ezt: Adagio affettuoso ed appassionato. Nem kétséges, hogy ha a zeneszerző a mind pontosabb lejegyzésre törekszik, csak nagyon óvatosan használhatja azokat a tempójelzéseket, amelyek az évszázadok alatt jelentésváltozásokat szenvedtek. De a parlandókkal, rubatókkal, liberókkal is csínján kell bánni. Ahogy minden országnak más a nyelve — más a parlandója! Más-más vérmérséklet, más-más libero.

 

A prágai fogadtatásról — túl a tapsokon és kézszorításokon — egyetlen újsághír jutott el hozzánk. A Rudé Právo 1972. április 11-i számában Barátaink zenéje címmel néhány mondat foglalkozik a hangversennyel. Ebből idézünk: „Az előadott művek kiválasztása meglehetősen széles képet adott a mai magyar zeneművek céljairól, irányvonaláról és törekvéseiről. A drámai feszültségű zene volt itt túlsúlyban, valamint az új zeneszerzői technikák, az egyes hangszerek technikai lehetőségeinek érdekes kihasználása. A magyar zeneszerzők új generációja komolyan és felelősségtudattal keresi kifejezésének lehetőségeit. Kocsár, Kalmár, Durkó és a többi szerző sokrétűen stilizált hangzási felületei teljes egészében megfelelnek a jelenkor érzelemvilágának.”

 

A Cseh Zenei Alap Zenei Tájékoztató Központja a prágai magyar estet egy sorozat keretében, mai román, bolgár, keletnémet és lengyel zeneszerzők műveiből összeállított hangversenyek után rendezte meg. A további tervek szerint a szovjet zenének és Igor Stravinsky emlékének szentelnek még egy-egy estet. Példamutató kezdeményezés! Mikor lesz hasonló Budapesten? Mert szinte érthetetlen, de így van: jóformán semmit sem tudunk szomszédaink, barátaink mai zenéjéről! A Nagyvilág tájékoztatja olvasóit a jelenkor irodalmáról. Zenei „Nagyvilágunk” nincs! (A Magyar Rádió Panoráma sorozata nem veheti fel a versenyt a koncertteremben megszólaló zenével.)

 

Azt magától értetődőnek tartjuk, hogy a külföld megismerjen minket. De ugye legalább olyan magától értetődő, hogy a mai magyar zene exportja és a külföldi kortárs zene importja egymástól elválaszthatatlan?

 

Zenénket értékesnek tartjuk, úgy érezzük, van mondanivalónk más népek számára is. És arra nem figyelünk, hogy milyen zenét írnak külföldön, többek között nekünk?

 

A Cseh Zenei Alap Zenei Tájékoztató Központja jóvoltából kitűnő csehszlovákiai zeneszerzők műveivel ismerkedhettünk meg felvételről. Luboš Fišer IV. zongoraszonátája, Václav Kučera zongorára és zenekarra írt Immagine című kompozíciója magyarországi bemutatót érdemelne. De melyik intézményünk foglalkozik a zenei tájékoztatással, a mai magyar zene külföldi népszerűsítésével és ugyanakkor a külföldi kortárs zene behozatalával?

 

Mikor néhány nappal ezelőtt egy meghívó magyar művészek (Mester Ágnes, Sebestyén Albert, Szebenyi János, Viola István, Kaszás Mihály) előadásában Jan Tausinger Karcolások az égen című dalciklusának magyarországi bemutatójára invitált 1972. április 19-én délelőtt 11 órára, nagyon megörültem. No lám, mégsem marad viszonzatlanul a prágai est. A viszonzás ezúttal mégis elmaradt! A matinét a Csehszlovák Klubban a Csehszlovák Kultúra rendezte!

 

 

Földes Imre

 

 

Megjelent a Muzsika c. folyóirat 1972/7. számában.

 


©2020 Földes Imre
  
Szerkesztés, szöveggondozás: Jakab Géza   —   Webmester: Kenéz László
  
A foldesimre.hu honlap semmiféle sütit (cookie) nem használ,
személyes adatot sem marketing, sem analitikai célból nem gyűjt.