Varsói Ősz
(1981)
Az 1981. szeptember 19–27. között megrendezett 25. Varsói Ősz gazdag programja nem állt arányban a minőséggel. Nyugatról és a szocialista országokból egyaránt sok együttes, sok művész érkezett, de a hangversenyeken megszólaló művek átlagszínvolala alacsonyabb volt a megszokottnál.
A mai lengyel zenét a legrangosabban Lutosławski képviselte zenekari darabjával (Novelette) és egy gordonka-zongora művel (Grave). Ez utóbbit nagyszerűen játszotta el Roman Jablonski és Esztényi Szabolcs. (Érthetetlennek tartom, hogy a lengyel zene, a mai lengyel zene e kiemelkedő — magyar — előadóművésze a Magyar Rádió stúdióján kívül még sohasem lépett nálunk pódiumra!)
Penderecki Te Deuma nagy csalódás volt. De még erre is ráduplázott a II. szimfónia. Penderecki zenei nyelvének pálfordulása, visszakanyarodás a merész, máig friss Hirosimától a múlt század {Természetesen a 19. századról van szó.} hetvenes–nyolcvanas éveiig, Wagnerig, Brucknerig még magyarázható lenne (Sztravinszkij is írt Sacre&t, Pulcinellát), de a gőgös, nagyképű hang, a pángermán gesztusokat asszociáló tendenciák mit keresnek egy mai lengyel szerző palettáján?
A zenekari művek közül Xenakis 1980&as keltezésű, bariton hangra, ütőhangszerekre és zenekarra írt Aïs című műve vitte el a pálmát. Erőteljes, eredeti hangzásképekben gazdag, az énekhangot meglepően újszerűen kezelő darab. Mellette Cristóbal Halffter Elegías… című műve tetszett legjobban. Kitűnően szól, érzelmeket mozgat.
A nagyobb vendégegyüttesek az idén szerényebb benyomást keltettek. A London Contemporary Dance Theaternek kellemes estét köszönhetünk, ámde inkább a könnyű múzsa szolgálatában állnak. A Hágai Táncegyüttes meglehetősen vontatott, felesleges ismétlésekkel terhelt műsora alaposan kimerített bennünket.
Britten Curlew River című operája a poznańi Nagy Színház előadásában került sorra. Szép művet ismerhettünk meg szép előadásban.
A Bécsi Ensemble XX. Jahrhundert Peter Burwik vezényletével két koncertet adott. Az elsőn Webern műveket hallhattunk kiérlelt előadásban, majd a szünet után Franz Schreker 1916&ban írott Kamaraszimfóniáját. Szembesíthettük gondolatban Schönberg azonos című művével, és ha nagy pályatársával nem is kelhet versenyre Schreker, a Kamaraszimfónia felhívta a figyelmet egy gazdag motívumkinccsel élő, nemcsak osztrák, hanem francia színeket is felhasználó, talán méltatlanul nem játszott mesterre.
Kiemelkedő élmény volt a Plovdivi Zenepedagógiai Intézet énekkarának szereplése Krikor Chetinyannal az élen. (Magyarországon miért nem halljuk ezeket a szenzációs bolgár együtteseket? Ne kerüljük az összehasonlítást a mi énekkarainkkal!)
Ha nem is maradéktalan, de jó benyomást keltett a francia Ensemble l’Itinéraire. A fiatal muzsikusok fiatal franciák műveit játszották hittel, elkötelezetten.
Kétségbeejtően tehetségtelen darabokkal lépett elénk a gyenge Lisszaboni Kortárszenei Együttes. A nagyon virtuóz, szellemes román klarinétművészt, Florian Popát szívesebben hallottuk volna jó darabokban, ahelyett, hogy középkori lovagi kosztümben bohóckodik… A mai előadóművészet két csillaga, Aurèle Nicolet és Heinz Holliger egyszerre lépett dobogóra két kettősversenyben. Teljesen invenciótlan, semmitmondó darabok előadására kényszerültek. Szánalmas volt látni-hallani az erőfeszítésüket, hogy Ediszon Gyenyiszov és Paul&Heinz Dittrich kompozícióiból valamit is kisajtoljanak. John Cage preparált zongorára írt szonátáit és interlúdiumait John Tilbury játszotta el nem érzéketlenül, de meglehetősen színtelenül, a karakterkülönbségeket elmosva. Elragadó volt viszont Elisabeth Chojnacka. Izzó belső ritmika, lendület, fantázia jellemző a játékára. Henryk Górecki — kétes értékű — Csembalóversenyét játszotta el fergeteges sikerrel, joggal elnyerve ezzel a produkcióval a legjobb lengyel előadónak szánt fesztiváldíjat.
Az idei Varsói Ősz legváratlanabb élményét egy török házaspártól kaptuk. Elif és Bedii Aran Messiaen: Visions de l’Amenjét, és ráadásul Lutosławski Paganini&variációit játszották el két zongorán káprázatos előadásban. Meg kell hívni őket Magyarországra!
Magyar zenét két alkalommal hallhattunk az idén Varsóban. Vidovszky László Kettősét Fellegi Ádám és Körmendi Klára előadásában egy kamaraest keretében, Szőllősy András Trasfigurazioniját és Bozay Attila második Pezzo concertatóját a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának előadásában, Lehel György vezényletével. Mindhárom mű fogadtatása közepes volt, holott biztosan állíthatom, hogy éppen ezek a művek emelkedtek ki a fesztivál átlagszínvonalából. Csak hát a Varsói Ősz közönsége a legújabb törekvésekre kíváncsi. Emellett szívesen fogadja a század klasszikusait — Bartók Zenéjének éppen ezért volt nagy sikere a Rádiózenekar előadásában. A három magyar darab nem szolgált a varsóiaknak új információkkal, ezért nem kaptak annyi tapsot, amennyit megérdemeltek volna.
Elżbieta Sobolewska személyében intelligens, segítőkész tolmácsot kaptunk. Szállásunk az alapos renoválásra szoruló Europejski Hotelben volt. 230 złotys napidíjunkból tavaly még kijöttünk, de azóta 50–100%&kal drágább az élet. Aki ebből ebédelni és vacsorázni is akar — netalántán még kottát vásárolni —, állóbüfébe kényszerül. Jobb vendéglőkben nem ritka, hogy egyetlen fogás többe kerül, mint a napidíjunk.
Ezúton is köszönöm, hogy részt vehettem a fesztiválon!
Földes Imre
Eredetije:
Jelentés a Művelődésügyi Minisztériumnak, 1981. október 14.
|