Földes Imre

Földes Imre publikációi

 

Varsói ősz

A Vidovszky-bemutató

 

(1977)

 

 

Az idei Varsói Ősz — Fellegi Ádám zongoraestje mellett — egyetlen magyar vonatkozású eseményt nyújtott: Vidovszky László Schröder halála című kompozíciójának előadását a Krauze-együttes hangversenyén. Zygmunt Krauze előzőleg Magyarországon járt, és ezt a művet választotta varsói bemutatásra. Tekintettel arra, hogy ezen a koncerten Pándi Marianne (aki decemberi számunkban írt cikket a fesztiválról) nem lehetett jelen, a Varsóban járt magyar delegáció tagjaitól, Decsényi Jánostól, Földes Imrétől, Maróthy Jánostól és Székely Ivántól egy kerekasztal-beszélgetés keretében kértünk róla beszámolót. S ők elsősorban — meglepő módon — a hangverseny meglehetősen bonyolult és szövevényes előzményeire hívták föl a figyelmet: a hosszas huzavona okozta bizonytalanságról panaszkodtak. Ezért Horváth Józsefhez, a Nemzetközi Koncertiroda igazgatójához fordultunk felvilágosításért. Ebben a kérdésben ugyanis ő az illetékes.

 

Horváth József: A Vidovszky-mű bemutatására Kocsis Zoltán készült, majd később technikai okok miatt visszalépett. Mivel indokaival egyetértettünk, az előadást lemondtuk. Lengyel partnerünk a lemondást tudomásul vette, de kérte, hogy tegyünk javaslatot egy másik művészre, aki a művet az eredeti időpontban bemutatja. Varga Bálint András, a Zeneműkiadó munkatársa ekkor velem megkonzultálta ezt a kérdést, és megkérdezte álláspontunkat a Fellegi-bemutatóval kapcsolatban. Őt is arról tájékoztattam, hogy egyetértek a mű későbbi időpontban történő bemutatásával, de a rendelkezésre álló időt kölcsönösen kevésnek tartottuk a mű elsajátítására.

 

Riporter: A varsói delegációt az aggasztja, hogy a Nemzetközi Koncertiroda Fellegi Ádám megkérdezése nélkül a varsói bemutatót lemondta, és erről a zeneszerzőt utólag táviratilag értesítette.

 

Horváth József: A kérdést megvizsgáltuk, és úgy ítéltük meg, hogy a mű az igen nehéz darabok közé tartozik — ez nem esztétikai értékítélet —, megtanulására a rendelkezésre álló rövid idő már nem elég, ezért nem kértük fel Fellegi Ádámot sem a beugrásra.

 

Varga Bálint András: Csakhogy Krauze szóbeli közlése szerint ő vagylagos felkérést küldött a NKI-hoz: amennyiben Kocsis Zoltán nem tudná vállalni az előadást, úgy Fellegi Ádám játssza el a darabot Varsóban. Erről Fellegi is tudott és várta a NKI felkérését…

 

Riporter: Mégis csak a Schröder halála előadásához ragaszkodó varsói rendező szerv nyomatékos közbelépésére, Krauze személyes kérésére kezdhetett hozzá Fellegi Ádám a mű megtanulásához: tíz nappal a varsói koncert előtt! (Ha a NKI Kocsis Zoltán visszalépése után azonnal felkéri Fellegit, több mint kétszer ennyi idő állt volna rendelkezésére.) Fellegi már Budapesten bejelentette, hogy a darab varsói előadását elvállalja, a NKI ennek ellenére sem volt hajlandó a szerződést megkötni vele, sőt, az iroda munkatársai egyenesen lebeszélték a beugrásról. Fellegi a mű eljátszására engedélyt Budapesten nem, Varsóban is csak a koncert napján kapott.

 

Horváth József: Amikor tudomásomra jutott, hogy Fellegi Ádám a rendelkezésére álló kevés időt kihasználta, a művet megtanulta és kész annak bemutatására, azonnal kialakítottuk álláspontunkat, mely szerint, amennyiben művészi felelősséggel vállalni tudja a mű bemutatását, úgy a szerződés megköthető.

 

Fellegi Ádám

(Fábián János felvétele)

 

Riporter: Akkor e kérdés tisztázása után térjünk rá a szeptember 21-i éjszakai koncert eseményeire.

 

Földes Imre: A Krauze-együttes műsorán utolsó számként állt Vidovszky darabja: az egyetlen mű, amely idén a Varsói Őszön a magyar zenét képviselte. Aligha kell mondanom, hogy valamennyien izgultunk érte. Tudtuk, hogy a varsói közönség kitűnő alanya az új zenének, de azt is, hogy a Schröder halála kb. harminc percig tart. Vajon türelmesen kivárják-e a végét? Krauze népszerű Varsóban — aki eljött, végül is őérte, illetve az együttese kedvéért jött el a koncertre; bíztunk benne, hogy a művek, amelyeket előadásra választottak, nemcsak az ő ízlésüket, hanem a hallgatóság ízlését is tükrözik.

 

A műsor első száma Steve Reich Taps-zenéje, a Clapping Music volt. Taps-kettős. Nekünk, akik reméltük, hogy a közönség fegyelmezetten fogja végigülni az estet, már a kezdet kezdetén alaposan csalódnunk kellett. Egy idő után a terem fele együtt tapsolt Krauzéval és muzsikustársával. És hiába fejezték be a darabot, hiába szerették volna a következő műsorszámot elkezdeni, egyesek mámorosan tapsoltak tovább.

 

Székely Iván: Ez, minden bizonnyal, provokatív kezdés volt. De mi lesz akkor, ha a közönség azt hiszi, csupa ilyen darabot kap majd?

 

Földes Imre: Lélektanilag ennél rosszabb kezdést el se tudtam volna képzelni. Hiszen ha Vidovszky darabját is így fogadják, egyetlen hangot sem fogunk belőle hallani.

 

Maróthy János: A továbbiak sem biztattak semmi jóval. Maurizio Kagel három művel szerepelt. Con voce volt a címe az egyiknek; három muzsikus (harsonás, klarinétos és gordonkás), kezében hangszerével, úgy csinált, mintha azon játszanék — valójában azonban szájukkal adtak olyan hangokat, mintha hangszerük szólalna meg. Nagyon frappáns és mulatságos volt, de megint nevetésre és felfokozott hangulatra ingerelt.

 

Földes Imre: A General Bass című Kagel-darabnál se nagyon tudtam, mit tegyek: kacagjak, vagy pukkadjak? A Krauze-együttes egyik tagja a terem sarkába vonult egy tangóharmonikával. És hosszú percekig, végtelenül lassan, basszus-meneteket játszott. Számozott basszusokat, de a kidolgozás ezúttal elmaradt…

 

Decsényi János: Úgy is lehetne fogalmazni: egy nemlétező dallam számozott basszusát hallottuk.

 

Vidovszky László

(V. Reismann Marian felvétele)

 

Székely Iván: Érdekes módon a műsorból mégis ezek a darabok maradtak meg élénken az ember emlékezetében. Mert emlékszem ugyan, hogy szerepelt még a műsoron Manuel Enriqueznek, egy mexikói zeneszerzőnek a műve és Hespos Point-je, de ezekből egyetlen hangot sem tudok magamban felidézni.

 

Földes Imre: Éjfél felé járt az idő. Az eredeti műsor szerint a General Bass után szünetnek kellett volna jönnie, de a rendezők, nagyon bölcsen, eltekintettek ettől. Fellegi Ádám magabiztos léptekkel megjelent a pódiumon, a lapozóval. Az asszisztensek a budapesti előadásokon a zongoristával együtt léptek a dobogóra; Vidovszky Varsóban úgy döntött, hogy csak akkor jelenjenek meg, amikor már valóban neki kell állniok a zongorát preparálni. Nem tudom, az olvasók hallották-e már a Schröder halálát? Mindenesetre el kell mondanom, hogy a zongorista a darab elejétől a végéig, tehát kb. harminc percen keresztül feszes ritmusban, egyenletesen gyors tempóban és azonos forte dinamikával skálázik egyszólamban a nagy C-től az ötvonalas c-ig fölfelé és lefelé. Először a kromatikus skálát játssza, majd mind kevesebb és kevesebb hangból álló skálamodelleket, míg végül az oktávot már csak a felezőhanggal, a tritonusszal íveli át. Ha idáig eljutott, visszafelé kell haladnia, vagyis ugyanezeket a skálákat megismételi a tritonusztól a kromatikus skáláig. Ez idáig nagyjából tíz perc. És az oda-vissza játékot még kétszer meg kell ismételnie. Nos, Fellegi leült a zongorához és hozzákezdett a könyörtelenül egyenletes skálázáshoz. De nem jutott el a második skála közepéig, máris tomboló nevetés tört ki. A lélegzetem elállt. Nem értettem, min nevetnek.

 

Decsényi János: Azt hitték, hogy itt most már semmi más nem fog történni, mint kromatikus skálázás fölfelé és lefelé, és ki tudja, hány percig.

 

Földes Imre: Ha én ültem volna a zongora mellett, nem tudom mit tettem volna. Tény, hogy Fellegi, legalábbis látszólag, zavartalanul „dolgozott” tovább.

 

Decsényi János: Csendesebb és kevésbé csendes percek váltakoztak.

 

Földes Imre: Igen, de azért érezni lehetett, hogy az emberek lassan felismerik: nem egyforma skálák követik egymást. Rövid időre teljesen elült a nevetés, de újabb olaj volt a tűzre, amikor megjelent a három asszisztens. Óvatosan léptek a pódiumra, szinte lábujjhegyen, hogy ne zavarják a zongoristát. A közönség azonban azt hitte: ez zeneszerzői utasítás, lopakodva kell jönniük… Ismét robbant a terem.

 

Székely Iván: Utólag jöttem rá, hogyan alakult a nevetés „rendje”. Minden új élményt nevetve fogadtak: a skálázást, az asszisztensek megjelenését, az első visszafelé lapozást, a zongora preparálásának kezdetét. De amikor több új élmény nem jött, abbahagyták a nevetést.

 

Maróthy János: Pontosabban: új élmény volt, de külsődleges élmény valóban nem jött több.

 

Földes Imre: Tudniillik a preparátorok stopperóra segítségével a zongora húrjait meghatározott időben — bizonyos szabályok szerint —, megfelelő eszközökkel preparálják. A hangokat módosítják, illetve fokozatosan elnémítják úgy, hogy a darab végén a zongorista ujjai ugyan változatlan sebességgel száguldoznak a billentyűkön, hangokat azonban már nem hallani, csak az ujjak és a billentyűk találkozásának finom kopogását.

 

Székely Iván: A preparálás közben kezdett a közönség rájönni arra, hogy mi is történik itt. És Felleginek az érdeme, hogy a mostoha körülmények, a koncert szokatlan és kezdetben az előadót mindenképpen zavaró légköre ellenére nagyszerű játékkal vitte sikerre Vidovszky művét. A terem tudniillik elcsitult, és az utolsó tíz percet a közönség már feszült, halálos csendben hallgatta végig.

 

Decsényi János: A darab akkor győzte le a hallgatóságot, amikor észrevették, hogy a hangkimaradások nem véletlenek, nem esetlegesek, hanem szigorúan megszerkesztett terv szerint történnek. A siker a forma, a megformálás sikere is.

 

Földes Imre: A zeneszerzői koncepció sikere. De tisztelet illeti a közönséget, amely képes volt önmagát felülbírálni. Képes volt rádöbbenni, hogy a Schröder halálában nemcsak a megszólaló hangok fontosak, hanem talán még fontosabbak azok, amelyek nem, illetve már nem szólalnak meg. Egyébként Fellegi hallatlan lélektani érzékkel talált rá arra a pillanatra, amikor abba kell hagyni a darabot. Voltaképpen tovább is játszhatta volna, de nem akart visszaélni a hallgatóság türelmével. Ahogy fölemelte a kezét a klaviatúráról, kitört a taps. Aki járt már a Varsói Őszön, tudja, hogy ott mekkora sikert jelent, ha háromszor kitapsolják a zeneszerzőt.

 

Decsényi János: Most persze úgy tűnhet föl, mintha triumfálnánk: lám, nekünk volt igazunk, nekünk, akik az első perctől kezdve hittünk a darabban. Íme, milyen nagy siker volt! De hangsúlyozom: ha nem lett volna siker, ha a darab megbukik, akkor sem lett volna szabad akadályt gördíteni a varsói bemutató elé. Nem azt mondom, hogy mindegy, ki mit ír, és mindegy, hogy milyen magyar mű kerül külföldön bemutatásra, hiszen van kulturális politika is. De ez a darab jó!

 

Földes Imre: Varsóban művek aratnak sikert és művek buknak meg — nem zeneszerzők és még kevésbé az az ország, ahonnan a zeneszerző jött. Az alkotóművészet dolgaiban teljesen járatlan, aki azt hiszi, hogy egy mai magyar mű esetleges bukása valahol a nagyvilágban egyben a mai magyar zene bukása is. Vidovszky művének sikere éppúgy nem okozott földrengést Varsóban, mint ahogy bukása sem okozott volna. Hogy melyik magyar mű arat sikert és melyik bukik meg külföldön, különben sem Budapesten dől el. Mindenütt más füllel hallgatják a zenét. És sajnos nem állíthatjuk azt, hogy az új zene megítélésében mi vagyunk a legjáratosabbak.

 

Riporter: A darab életerejét bizonyítja, hogy a bemutató mostoha körülményeit visszájára tudta fordítani, így sikere a magyar kortárszene elismerésévé is vált.

 

 

Lejegyezte: Wirthmann Julianna

 

 

Megjelent a Muzsika c. folyóirat 1978/1. számában.

 


©2020 Földes Imre
  
Szerkesztés, szöveggondozás: Jakab Géza   —   Webmester: Kenéz László
  
A foldesimre.hu honlap semmiféle sütit (cookie) nem használ,
személyes adatot sem marketing, sem analitikai célból nem gyűjt.