Földes Imre

Földes Imre publikációi

 

Telemann-fesztivál Magdeburgban

(1981)

 

 

Magdeburg március 12. és 18. között nagyszabású hangversenyekkel és zenetudományi előadássorozattal köszöntötte szülöttének, Georg Philipp Telemann-nak 300. születésnapját.

 

Az összkép nagyon kedvező volt. Meglepően éretten zenéltek a különböző városokból (Berlin, Drezda, Lipcse, Halle) érkező zenekarok és kórusok (Wernigerode!). Még a félprofi vagy amatőr együttesek munkáján is hallatszik, milyen óriási barokk tradíciók birtokosai, őrzői. Hamis felhangok, stílustalanságok ismeretlenek. (Megjegyzem, nemcsak stílusidegen hangokat nem hallottunk, de gikszereket sem. Bámulatos, hogy fújnak kürtösök, trombitások, milyen könnyedséggel, hibátlanul.) Korabeli hangszereken csak elvétve játszanak, mégis, a zenélés módja, komolysága elhiteti velünk, hogy úgy kell a barokk zenét játszani, ahogy ők játsszák. Irigyelhetjük a sok kitűnő oratórium-szólistát: soha egyetlen operai mellékzönge, operai manír. Énekes növendékeinknek, de beérkezett énekművészeinknek is az oratórium- és dalkultúrát — nem beszélve a helyes szövegkiejtésről — az NDK főiskoláin és más fórumain kellene elsajátítani. Nem két–három hetes gyorstalpaló tanfolyamokon, hanem egy–két éves ösztöndíjakkal. Vonós muzsikusainkat is ide kellene küldenünk tanulni. Nem virtuóz játékosokra van szükségünk, hanem olyan muzsikusokra, akik tudják, hogy kell másképpen játszani a barokk zenét, mint a klasszikust.

 

Telemannt többre becsülte kora, mint Bachot vagy Händelt. Most, hogy több tucat művét meghallgattuk, kiderül, mi volt sikereinek titka. Minden műfajban pontosan azt írta, amit vártak tőle. Tudta, hogy a zenész szereti, ha operában, oratóriumban, zenekari műben megcsillanthatja hangszeres képességeit. Nos, Telemann sűrűn gondoskodott róluk. Hallgatóit bizonyára elbűvölte a különböző hangszerek segítségével kikevert állathangokkal, természeti képekkel. Máskor, különösen zenekari szvitjeiben azokra a tételekre figyelünk fel, amelyekben erőteljes nyomot hagyott a kor népzenei gyakorlata. Bach és Händel szvitjeiben a táncok jóval stilizáltabb formában jelennek meg. Egészen meglepő, „modern” hangzásokra bukkanunk egy-egy tételben. Van hangja Telemann-nak a fényhez: hatalmas dúr-tablókat fest, de nincs az élet árnyoldalainak megrajzolásához. Mélysége nincs a zenéjének, a lassú tételektől mintha megriadna — hamar abbahagyja. A kései oratórikus művekben persze vannak hosszabb, kimért tempójú áriák, szépek is, komolyak is, de soha egyetlen percig sem jut eszünkbe felülbírálni az elmúlt háromszáz esztendőt (pontosabban: a Telemann halála óta eltelt bő két évszázadot): miért döntött Bach és Händel mellett, Telemann ellenében. Mégis, van egy terület, ahol Telemann felfedezésre vár: a vígopera műfajában. A Pimpinone (amely egy évtizeddel előzte meg a La serva padronát) és a Der geduldige Socrates méltóan gazdagíthatná a magyarországi opera-repertoárt is. Pompás előadásban hallhattuk mindkettőt — és remek rendezésben. Az előbbit varsóiak, az utóbbit a magdeburgi Opera együttese tolmácsolta, kacagtató perceket szerezve.

 

A rendezőség nagyon helyesen döntött úgy, hogy a nyolc napot nemcsak Telemann-zenével tölti ki. Händel Ezio című — nem elsőrangú — operáját is meghallgathattuk, hasonló színvonalú előadásban… Annál csodálatosabb volt Peter Schreier. Telemann-dalok után Schumann Dichterliebe ciklusát énekelte elbűvölő szépséggel (sajnos ott is, mint már Magyarországon is, a teljesen amuzikális Peter Dunckel kíséretével). Nagyszerű estet köszönhetünk a lipcsei Thomanenchornak. Angliában lehet csak ilyen szépséges hangzású fiúkórusokat hallani. De az interpretációk csúcspontja egy dán blockflőtés lány volt: Michala Petri. Hallottam már néhány jó blockflőtést, de azt nem gondolhattam, hogy hangszerüknek legfeljebb Telemannjai voltak… Minden darabot, legyen az szólómű vagy kamarazene, kívülről játszott. Ez persze csak külsőségeiben jelzi, hogy profival van dolgunk. Még az sem tartozik a zenélés non plus ultrái közé — bár ilyesmivel szinte sohasem találkozunk—, hogy egyetlen melléfújás vagy hibás hang sem volt az egész koncert alatt. Michala Petrinél minden hang pontosan annyi ideig szól, amennyi ideig annak szólni kell. Úgy indít el minden hangot és úgy is fejez be, hogy külön-külön is élmény valamennyi. És közben olyan természetességgel illeszkednek egymáshoz, Michala Petri úgy formál, hogy arra lehetetlen lenne bárkit megtanítani. Erre bizony születni kell. Fantasztikusak a hangszeres adottságai: játszi könnyedséggel fúj elképesztő sebességgel, és megkapó bájjal lassú tételeket olyan hangon, amilyen hangon a reneszánsz képeken muzsikálnak az angyalok… Kolosszális zenész! Az igencsak nehezen felmelegedő német közönség tombolt örömében, hogy ilyet hallhatott. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy hárman vannak: az anya csembalózik, a fiútestvér gordonkázik illetve viola da gambázik; de hogy ők is tudják, a lány fényévekkel előttük jár: a triót nem Petrinek — Michala-triónak hívják!)

 

Bár tolmácsra nem lett volna szükségünk, Batta Andrással együtt nagyon örültünk Borbála Borgelt személyének. A 280 márka, amit kaptunk, elég volt az ott-tartózkodáshoz, de az Eterna-lemezek és a Peters-kották csábításainak kénytelen ellenállni az, aki ezt az összeget hazulról hozott pénzzel nem egészíti ki.

 

Egyetlen negatívuma volt az útnak. A hálókocsijegyet meg lehet venni oda-vissza, de helyjegyet hozzá csak a helyszínen, az NDK-ban lehet kapni. Nem akarok részletekbe bocsátkozni, hogy tolmácsnőnk milyen erőfeszítéseket tett, hogy megszerezze nekünk a helyjegyeket, de tény, hogy Batta Andrással nem utazhattunk volna közös hálókocsiban, mert vasúti jegyén nőnek volt feltüntetve, és másik kupét kapott… A történet filmbe illő módon zárult, mert kiderült, hogy az a cseh férfi, aki az én kupémba szállt volna, és az a nő, aki Batta Andrással utazott volna, véletlenül ismerősei voltak egymásnak. Boldogan költöztek össze…

 

Köszönöm, hogy ezen a tanulságos úton részt vehettem.

 

 

Földes Imre

 

 

Eredetije:

Jelentés a Művelődésügyi Minisztériumnak, 1981. március 28.

 


©2021 Földes Imre
  
Szerkesztés, szöveggondozás: Jakab Géza   —   Webmester: Kenéz László
  
A foldesimre.hu honlap semmiféle sütit (cookie) nem használ,
személyes adatot sem marketing, sem analitikai célból nem gyűjt.