Svéd magyarok vagy magyar svédek?
(1994)
Május 28-án, a stockholmi Magyar Házban, a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége találkozót rendezett az ott élő zeneszerzők közül Deák Csabával, Gaál Zoltánnal, Maros Miklóssal és Simai Pállal. Közel félszázan gyűltek össze, barátok, ismerősök, érdeklődök, akik hallani akarták őket és műveiket.
A találkozón a kerekasztal-beszélgetést — a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége és a zeneszerzők nagylelkű meghívásának eleget téve — én vezethettem. A szó valójában egy kérdés körül forgott: vajon a beszélgetőpartnerek őrzik-e magyar zenei anyanyelvüket, vállalják-e gyökereiket, tehát Svédországban élő magyar zeneszerzők, avagy hasonulva ahhoz a kultúrához, amelyben élnek, magyar származású svéd zeneszerzők?
Mind a négyen 1956 és 1968 között választottak maguknak új hazát. A lévai születésű Simai Pál kivételével — aki mögött állt már kompozíciós tevékenység — a többiek, budapesti tanulmányaikat megszakítva, kinn fejezték be tanulmányaikat; alkotói pályájuk Svédországban indult. Magától értetődő, hogy a friss élmények — kezdetben — elfedték a korábbiakat. Deák Csaba bevallotta, hogy tudatosan is szakítani kívánt a múltjával, de azt is hozzátette: ez nem igazán sikerült neki. Ma már egyiküktől sem idegen ifjúkorukban megismert — bizonyos magyar zenetörténeti, sőt, magyar népzenei — vonatkozások vállalása sem.
Maros Miklós szónoki kérdése, miszerint biztos-e, hogy az a zene, amit Magyarországon írnak, minden esetben magyarabb-e, mint az, ami Magyarországon kívül születik, találóan mutatott rá, hogy szó ide – szó oda, zenéje vall színt alkotójáról. Ő például gyakran alkalmazza pentaton hangsorok különböző kombinációit. Attól ugyan nem lesz valaki magyar zeneszerző, ha ötfokúsággal él, mindenesetre jellemzőbb Kodályra, Bartókra, a magyar zenére, mint — mondjuk a svédre… Egyébként sem az a fontos, hogy milyen elemekből építkezünk — mondja Maros —, a döntő, hogy kinek-kinek felismerhetően saját zenei nyelve legyen.
Simai Pál szellemes hasonlata szerint az ember, mintha egy vonat kupéjában ülne, megy valahová, miközben hátranéz; halad előre, s közben visszafelé tekint. Igen, az életút vége felé erősödnek a korai évekre utaló mozzanatok.
Gaál Zoltán, hogy finoman jelezze: szóból is megárt a sok, Radnóti Miklós Második eclogájából idézett föl egy mondatot: „A költő ír, a macska miákol és az eb vonít s a kis halacska ikrát ürít kacéran.”
A kerekasztal-beszélgetés közben felvételről elhangzó kompozíciókból itt most csak ízelítőt adhatunk.
Simai Pál Cartoons — vázlatok, rajzvázlatok vagy széljegyzetek — című, fúvósötösre komponált sorozatát iparművész felesége batikmunkái inspirálták. A Maszkok az időben feliratú első tételt a Prágai Fúvósötös előadásában hallgattuk meg.
(zene)
Deák Csaba azt a zenekari darabját hozta magával, amelyet a Svéd Zenészek Szakszervezete fennállásának 75. évfordulójára komponált, és amelyet a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, Ligeti András vezényletével CD-lemezre rögzítettek. Címe: Vivax, azaz életerős, hosszú életű.
(zene)
A tangóharmonika jóval gazdagabb lehetőségekkel bíró változatára, accordeonra — pontosabban: két accordeonra — és ütőhangszerekre írta a passo a passo, vagyis lépésről lépésre című művét Maros Miklós. Az előadók dánok, a világhírű Moogens Ellegaard és felesége, Bene Márta, az ütőhangszereken Gerd Sørensen játszik.
(zene)
Gaál Zoltán Taps, dobbantás, csettintés-zenéjét a jelenlévő közönséggel próbálta ki. Mi most a computer-változatból idézünk.
(zene)
A beszélgetés Szigeti Zsolt és Maros Ilona hangversenyével zárult. Szigeti, aki budapesti klarinéttanulmányok után két évig a Stockholmi Zeneakadémia hallgatója volt, szólóműveket és — a művésznővel közösen — énekre és klarinétra írt darabokat adott elő a jelenlévő szerzőktől, továbbá Seiber Mátyástól és Oláh Tibortól. Az érzékenyen, bámulatosan pontosan intonáló Maros Ilona és az állóképességből, valamint kifejezőkészségből jelesre vizsgázó Szigeti Zsolt — pedig kevés felkészülési idő állt rendelkezésre — remekül szót értett egymással.
Számomra, aki a világnak olyan fertályából érkeztem Stockholmba, ahol nap mint nap származásunkat, hovatartozásunkat, identitásunkat firtatják, döntést várnak tőlünk, hogy ide vagy oda tartozunk-e, megnyugtató volt tapasztalni: lehet egyidejűleg magyarnak és svédnek lenni. Ahogy egy horvát anya és egy szerb apa gyermeke horvát is, szerb is. Ahogy egyszerre vagyunk apák és fiúk.
Földes Imre
Elhangzott:
Új Zenei Újság, Bartók Rádió, 1994.
|