| |
Fel
|
|
Steirischer Herbst
(1978)
1978. október 10. és 23. között részt vettem Grazban a Steirischer Herbst koncertjein, operaelőadásain, színházi eseményein.
A Steirischer Herbst keretében minden évben megrendezik az ún. Musikprotokollt. Idén Alekszandr Nyikolajevics Szkrjabin művészete állt a Musikprotokoll középpontjában. Róla tartottak előadásokat különböző országok zenetörténészei, rendeztek koncerteket zenekari és zongoraműveiből. Az előadások Szkrjabin zenetörténeti szerepével, harmóniavilágának sajátosságaival, műveinek előadásával foglalkoztak.
Három este hallhattuk Szkrjabin zenekari műveit. A II., c-moll, és az ugyancsak c-moll III. (Le divin poème) szimfóniát a Moszkvai Rádió zenekara adta elő Vlagyimir Fedoszejev vezényletével. A Le poème de l’extase-t és a Prométheuszt (Le poème du feu) a Bécsi Rádió zenekara (az ORF-Symphonieorchester) tolmácsolta a fiatal lengyel Jacek Kasprzykkal az élen. A II. szimfónia, bár kitűnően hangszerelt és formált mű, még kevéssé eredeti úton jár. Az elődök — Csajkovszkij, César Franck — hatása még túlontúl érződik. A III. szimfónia Szkrjabin legjobb zenekari műve. Sajnálatos, hogy Magyarországon sosem játsszák. A szünet nélkül egymást követő tételekből álló szimfónia gazdag zenei anyagával nagyon leköti a hallgatót. A lassú tétel Mahler legszebb lassú tételeinek rokona. Sajnos a Le poème de l’extase már jóval kevésbé koncentrált mű. Az amúgy is kissé banális alaptémát az unalomig halljuk ismétlődni. De mindemellett csodáljuk a mesteri hangszerelést, amely egyes helyeken Sztravinszkijra, A Tűzmadárra emlékeztet. A Prométheuszt elhibázott műnek tartom. Hatalmas zenekar, kórus, kiemelt zongoraszólam erőlködése — semmiért.
Szkrjabin zongorazenéjéből megszólalt egy kivétellel valamennyi szonátája, számos etűdje, prelűdje, poémája stb. Teljes estet adott ezekből a művekből Igor Zsukov szovjet és Michael Ponti amerikai zongoraművész. Mindketten kitűnőek. Ponti ösztönösebb, virtuózabb, Zsukov elmélyültebb, tudatosabb. Számos remekmű van már a fiatalkori darabok között is, amelyek még Chopin nyomdokain járnak. A késeiek (pl. az op. 74-es Öt prelűd, az op. 72-es Vers la flamme, az utolsó öt szonáta) nélkül pedig nem lehet megírni századunk zenetörténetét. Ami csodálnivaló a szkrjabini életműben, ahogy Chopintől, Csajkovszkijtól Debussyig, Ravelig, Schönbergig, sőt Bartókig eljut. Nagyon kár, hogy mi itthon nem hallhatjuk ezeket a műveket: nem szerepelnek zongoristáink repertoárján.
Szkrjabin művek mellett mai darabokat játszott zongorán Käte Wittlich. A fiatal német Wolfgang Rihm Klavierstück No. 6. című művében érdekesen találkozik össze a korai Schönberg, Alban Berg művek kromatikája és egyes új törekvések technikája. Sok kitartott hangzás, sok szünet… A mai csembalózenéből adott keresztmetszetet a lengyel Elisabeth Chojnacka. Tüneményesen virtuóz, rendkívül ritmikus játéka osztatlan elismerést aratott. Műsorán több figyelemreméltó alkotás is szerepelt (Tomás Marco: Herbania, Aldo Clementi: Réplique B. A. C. H., Luc Ferrari: Musique Socialiste?, Xenakis: Khoaï).
A Musikprotokoll kiemelkedő eseménye volt Erőd Iván Orpheus ex machina című operájának ősbemutatója. Hogy a végén kezdjem: tomboló sikert aratott. Percekig éljenezték a zeneszerzőt. Az opera a Steirischer Herbst megrendelésére készült. A libretto Peter Daniel Wolfkind munkája.
Kolander, a hétköznapok embere beleszeret a bábszínház Eurydike bábujába. Hogy közelében maradhasson, magára ölti Orpheus jelmezét. Kolander felesége, aki szeretné férjét visszakapni, Eurydikének öltözik. De az asszony csak rövid ideig képes ebben az álomvilágban élni. Visszatér a valóságba és társául a báb-Orpheust választja.
A szerzők szándékosan a hallgatókra, a nézőkre bízzák a történet értelmezését: van-e határ álom és valóság között? A férfi és nő közül valóban a nő áll közelebb a realitáshoz? De akkor miért választja Kolander felesége a bábot?...
A kitűnő színpadkép (Jörg Kossdorf), a sok látványt nyújtó rendezői munka (Federik Mirdita) és az Ernst Märzendorfer vezényletével játszó Grazi Operazenekar jelentősen hozzájárult a sikerhez.
A zenét a mi zeneszerzőink alighanem elítélnék. Erőd Iván — aki Szabó Ferenc kiváló növendéke volt — azt tartja mindennél fontosabbnak, hogy a közönséggel szót értsen, ezért nem arra törekszik, hogy „mai” zenét írjon (legalábbis nem olyan zenét ír, amit mi most mainak gondolunk), hanem stíluskorlátokat nem ismerve Monteverditől a Rake’s Progressig, sőt az ötvenes évek magyar zenéjéig merít a zenetörténet múltjából. Nálunk eklektikusnak mondanák. De mondhatunk-e eklektikusnak olyan zenét, amely bár ismert fordulatokkal él, azokkal mégis szuverén módon bánik, a részekből kitűnő dramaturgiai érzékkel, áttetsző hangszereléssel, remek karakterek teremtésével, biztos muzikalitással, formálókészséggel új egész kerekedik? Trouvaille pl. a bábszínházigazgató dadogó asszisztensének figurája (amelyet az amerikai Richard Ames alakít kiválóan). Nekem elsősorban az ironikus, a groteszk, a tragikomikus jelenetek, a kórusrészletek tetszettek. A lírai felületek édesebb hangja tőlem távolabb áll. A szereplők közül szellemes tenorjával, tudatos szerepjátékával kiemelkedik a Kolander-Orpheust alakító német Ernst-Dieter Suttheimer, Eurydike szerepében Bártfai Éva és remek pantomim játékával, mint Orpheus-báb, az osztrák Walter Bartussek.
Erőd Iván operáján kívül a Grazi Operaház három előadását hallgattam meg. A Traviatában (amelyet a tehetséges fiatal Wolfgang Bozic vezényelt) Bártfai Éva aratott nagy sikert. Szeretettel és nagyon virtuózan tolmácsolta Violetta szerepét. Egy műsorban játszották el Ravel Pásztoróráját, Banfield Le Combat című balettjét és Sztravinszkij Petruskáját. A Pásztorórát Peter Lotschak rendezte nagyszerűen. Torquemada órásmester boltja sem más, mint egy hatalmas óra belseje… Remek ötlet, ahogy a költő Gonzalvo (ismét Ernst-Dieter Suttheimer) elöl óriási, hátul kiskerekű, a századforduló hangulatát idéző kerékpárjával előbb körbekarikázza dalolva az órásmester házát, aztán száll csak le róla és megy udvarolni a szépséges Concepcionnak. Concepcion (az amerikai Fran Lubahn) valóban szépséges volt, hangja is kristálytisztán csengett, de mégis hiányzik valami az egyéniségéből ahhoz, hogy igazán elragadó legyen. A Le Combat Tasso Megszabadított Jeruzsáleméből készült. A Monteverdi-féle Tankréd és Klorindából jól ismert történet elevenedik meg a trieszti családból származó, de Angliában született Raffaello de Banfield táncolásra nem alkalmatlan, de jellegtelen zenéjű balettjében. A Petruska előadása sótalan volt. Derűsebb perceket csak a trombitás gikszerei szereztek a közönségnek.
Megnéztem Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjét egy nagyszerű színész, Willy Popp kedvéért. Pelikán, a főpincér figuráját alakította valahogy úgy, ahogy azt Salamon Béla tette volna.
A Steirischer Herbst keretében rendezték meg különböző országok kísérleti színházainak találkozóját Nonverbales Theater címmel. Négy előadást néztem meg. Ebből kettő különösen nagy élmény volt.
A Cardiff Laboratory Theatre Moths in amber… Glimses of a Nomad Opera (Molyok a borostyánkőben… Pillanatok egy nomád operából) címmel a természeti népek világába vitte a nézőt. Állatok, madarak hangján, hanglejtéses nyelven beszéltek, kiáltoztak, énekeltek. Szokatlan kosztümökben furcsán-szaggatottan mozogtak. Sztanyiszlavszkij is megtapsolta volna azt a jelenetet, ahol egy rókafejes női prém-boa elevenedik meg két sétapálca segítségével. A nyaknál az egyik, a faroknál a másik bot, és máris lépked a róka, ide-oda fut, zsákmányt szimatol, a botokat irányító gazdájába bele is harap.
A 4 litres 12 együttes Nancyból jött. Vezetőjük Michel Masse. Műsoruk címe: 4 litres 12 in concerto. Egy szó illik rájuk — zseniálisak. Három férfi és három nő másfél órán át komédiázik, énekel, táncol, a legképtelenebb dolgokat műveli, miközben a közönség — arc- és rekeszizom-fájdalomig — szünet nélkül gurul a nevetéstől. Micsoda munka lehet e mögött az improvizációnak látszó, percek alatt elszálló másfél óra mögött! Hatan hatféle karaktert személyesítenek meg. Együtt amolyan falusi színész-muzsikusok, akik a közönség kegyét keresik. Örömet akarnak szerezni nekünk, de ügyetlenkednek, botladoznak, úgyszólván mindent meg kell ismételni. És mi, nézők csak kapkodjuk a fejünket, nehogy valamit is elmulasszunk, hiszen hatan hatfélét csinálnak egyszerre. Hatszor kellene végignézni ezt a produkciót, minden alkalommal más játékát végigfigyelve. Szikrázóan tehetségesek valamennyien. Ha valamit a szemükre lehet vetni, az az, hogy nem számolnak a közönség befogadóképességével. Képtelenség felfogni az ötleteknek ezt a zuhatagát. A legmelegebben ajánlom: hívják meg Magyarországra őket! Nemcsak a nézőknek lesz felüdülés. Színházi szakembereink is elfelejtenék másfél órára, hogy szakemberek.
Ezúton köszönöm meg a Kulturális Minisztériumnak, hogy ott lehettem a Steirischer Herbst eseményein.
Földes Imre
Eredetije:
Jelentés a Művelődésügyi Minisztériumnak, 1978. november 7.
Az írás hosszabb változata megjelent a Muzsika 1979/3. számában (lásd itt).
|
|