Varsói Ősz
(1973)
1973. szeptember 21-től október 1-ig a Művelődésügyi Minisztérium jóvoltából végighallgattam a Varsói Ősz hangversenysorozatát.
Ezúttal tizenhetedszer rendezték meg — kitűnően. Megközelítően húsz koncert adott számot a mai zene jelenlegi helyzetéről. Kelet és Nyugat egyaránt képviselve volt jó és rossz művekkel, de kevés kivételtől eltekintve kifogástalan, sőt nemegyszer szenzációs interpretációban. Kiváló zenekarok és kamaraegyüttesek, kiváló karmesterek, kiváló szólisták biztosították a fesztivál magas előadóművészi színvonalát.
Óriási sikert aratott a Svéd Rádió kórusa, Bertram Turetzky amerikai nagybőgőművész, aki a számára írt darabokkal valósággal elbűvölte a közönséget. Roswitha Trexler keletnémet énekesnő kitűnő előadóművészetével és virtuóz intonációjával aratott nagy sikert. A fesztivál előadóművészi csúcsteljesítményei közé tartozott Dietrich Fischer-Dieskau és Heinrich Schiff közreműködése Karl Amadeus Hartmann Gesangsszene című művében, illetve Lutosławki Gordonkaversenyében.
A közönségről! Bárha nekünk Magyarországon ilyen közönségünk lenne… Varsó ebben — a látottak alapján — előttünk jár! Temérdek fiatal — de jócskán az idősebb nemzedékből is — követte figyelemmel a fesztivál eseményeit. Előítéletektől mentes, az új iránt érdeklődő kitűnő zenehallgatók! Ez a közönség nem esik kétségbe, ha rossz művet hall, legfeljebb kineveti. Jó érzékkel igazodik el a művek között. Ünnepel, ha a mű megérdemli, és csak néhány másodperces tapssal „jutalmazza” azt a darabot, ami nem tetszik neki.
A koncertek közül talán csak egy vonzott kevesebb hallgatót (a fesztivál zárónapjának délutánján). Minden koncert tele, sőt általában zsúfolásig tele volt. Olyan érdeklődéssel pedig, mint a zárókoncerten, még modernzenei koncerten nem találkoztam: a teremben oldalt végig álltak, középen pedig a pódiumtól a terem végéig a földön ültek az emberek, hogy Lutosławski legújabb műveiben gyönyörködjenek.
A bemutatott művek sokféle irányzatról adtak képet. Tovább virágzik az aleatória, a legrangosabban Penderecki és Lutosławski műveiben. Szép számmal szólaltak meg olyan darabok, amelyek összefonódtak bizonyos színészi, látványos, cselekményes elemekkel. Ezek az ún. happeningek ritkán épültek igazán mulatságos csattanókra. Többségük erőltetett volt. Nem a zene dominált bennük, sőt a zenei mondanivaló szegénységét leplezték — igyekeztek leplezni — az akciók. Volt, ahol a hangszeres muzsikusnak nemcsak a hangszerén kell játszania, hanem játék közben énekelni, suttogni, fütyülni, sziszegni stb. kell. Ezek között akadtak nagyon gusztustalanok és elragadóan szellemesek is (Turetzky).
Érthetetlennek tartottam, hogy idén a fesztiválon a mai Magyarországon született zeneművészetet egyetlen kompozíció sem képviselte, pedig valamennyi szocialista ország (lengyel, bolgár, szovjet, cseh, román, keletnémet) mai zenéje — egyik-másik esetben teljes est keretében! — megszólalt. A magyar zenét a Lengyelországban élő Esztényi Szabolcs kétzongorás Duója és Ligeti György Lux aeterna című kórusműve reprezentálta.
A tolmácsnő megérkezésem napján kezembe adta a fesztivál valamennyi koncertjére szóló belépőjegyet és 1520 złotyt. Ez a napidíj nem mondható bőségesnek. Elsősorban azért, mert a fesztivál ideje alatt különleges kiadásokkal kell számolni. Több koncert volt éjjel. Mivel a megfelelő autóbusz csak éjfélig járt, kénytelen voltam taxival hazamenni. (A Hotel Solec kb. félóra járásnyira van a koncertek színhelyétől.) A tolmácsnő számla ellenében szívesen kifizette volna a viteldíjat, de egyetlen sofőr sem volt hajlandó számlát adni. A taxi olcsóbb Varsóban, mint Budapesten, de éjjel az ára duplája a nappalinak.
A délutáni és esti koncertek többször összeértek. Tíz óra után viszont már nem lehet olcsó helyen vacsorázni… Amit leginkább sajnálok: egyenként 65 złotyért, négy hanglemezen megjelent válogatás a fesztivál zenei bemutatóiból, de a lemezeket megvenni nem tudtam.
Kitűnő volt a szállásom az új Hotel Solecben! De azt nem tudom, hogy ha nem Kovács Jánossal, régi kollégámmal, hanem másvalakivel kellett volna tíz napig közös szobában lennem, vajon ilyen jól éreztem volna magam.
Nagyon köszönöm, hogy részt vehettem a fesztiválon.
Földes Imre
Eredetije:
Jelentés a Művelődésügyi Minisztériumnak, 1973. október 11.
|