|
A KÖZÖNSÉG KÉRDEZ, A MUZSIKUS VÁLASZOL
Ének a szimfóniában
(1974)
Zsoldos Péter: Egyik hallgatónk azzal a kéréssel fordult hozzánk, beszéljünk arról: hogy került énekhang a szimfóniába?
Földes Imre: Tudomásom szerint az első szimfónia, amelyben a zeneszerző énekhangokat is alkalmazott, Peter von Winter német zeneszerző Die Schlacht (A csata) című szimfóniája 1814-ből. Hozzá kell azonban tennem, hogy a klasszikus szimfónia kialakulását megelőző időkben is találkozunk a szimfónia elnevezéssel. Így például Giovanni Gabrieli, majd Heinrich Schütz ciklusai ezt a címet viselik: Symphoniae Sacrae. Ezekben a művekben kimagasló szerepe van az énekhangoknak — de hallgatónk bizonyára nem erre a szimfónia-típusra kíváncsi.
Az első maradandó, vokális együttessel kombinált mű (a mai értelemben vett szimfónia műfajában) Beethoven 9. szimfóniája. Hogy hallotta-e, vagy csak tudott Winter művéről — teljesen közömbös. Beethoven ugyanis mindent, bárhonnan is merítette, hasonlíthatatlanul sajátjává gyúrt át. Számára nem futó ötlet volt az énekhangok alkalmazása. Alaposan megkínlódott érte. 1793-ban már tervezte Schiller An die Freude című ódájának megzenésítését, és ugyanebből az évtizedből való az utolsó tétel főtémájának első dallamváltozata, tehát több mint két évtizedre volt szükség a 9. szimfónia befejezéséig, 1824-ig.
Nemcsak a mű keletkezésének külső adatai, a negyedik tétel maga is a zenei anyaggal való küzdelemről beszél. Számos változat előzte meg a mai, végleges alakot, melyben a bariton szólista csak a 216–217. ütemben szólal meg, a kórus még később. Beethoven előbb a gordonkák-nagybőgők recitativójával, majd a híres dallam hangszeres bemutatásával lépésről lépésre készíti elő a hallgatót a szokatlan eseményre.
Kései műveiben Beethoven gyakran túllépi a megszokott kereteket. Nem azért, hogy mindenáron szembeszálljon a hagyománnyal, hanem mert a hagyományos eszközök elégtelenek az ő számára. A kifejezés ereje kényszeríti, hogy eltérjen a szokásostól. Azt akarja, hogy figyeljenek rá, szinte követeli, hogy megértsék, hogy mindenki megértse, amit mondani akar. Ezért hívta segítségül a szimfonikus zenekar mellé a szó erejét is.
zene: Beethoven: 9. szimfónia
A hatalmas felületeket, hatásokat kedvelő Berlioz alighanem Beethoven nélkül is rátalált volna a szimfonikus és vokális műfajok elegyítésének lehetőségére. Két művét nevezte szimfóniának. Tizenöt évvel a 9. szimfónia után, 1839-ben fejezte be a Rómeó és Júliát, amely — szerzője szerint — „drámai szimfónia kórussal, szólóénekkel és kórus-recitatív prológgal”. Aki nem tudja, először hallja, talán el sem hiszi, hogy „nem hangverseny-opera, nem is kantáta, hanem szimfónia kórusokkal”.
Fél évre rá készült el a Gyász és diadal szimfónia — fúvószenekarra. A Rómeó és Júliának igen, ennek a szimfóniának sem ebben, sem későbbi — szimfonikus zenekarra és vokális együttesre átdolgozott — alakjában nem sikerült gyökeret verni a hangversenyéletben.
Utunk következő állomása Liszt Faust-szimfóniája. Köztudomású, hogy Liszt 1857-ben a már három évvel előtte befejezett műhöz új záradékot csatolt, ahol tenor szólista és férfikar énekli Goethe Faustjának zárósorait. Vannak ma is, akik kétségbe vonják az új, vokális kóda szükségességét. Jakov Milstejn, neves Liszt-szakértő is elmarasztalja az ilyen s ehhez hasonló „moralizáló záradékokat”, amelyek — mint írja — „képtelenek az éles ellentmondások megoldására, és csak megtörik a művészi elgondolás egységét…” Milstejn véleménye szerint Liszt azért látta el ad libitum jelzéssel ezt a szakaszt, mert „nagyon jól tudta, hogy ez a kórus nem egészen megfelelő és szerves része a szimfóniának.” {Jakov Iszakovics Milstejn: Liszt. Zeneműkiadó Vállalat, Budapest 1965. Subik István fordítása} Kétségtelen, hogy a zárószakasz nem olyan heroikus erőfeszítés eredménye, mint a beethoveni utolsó tétel, de szépsége indokolja jelenlétét.
zene: Liszt: Faust-szimfónia
A vokális együttes alkalmazásának lehetőségeit a szimfónia műfajában mindeddig Gustav Mahler aknázta ki a legmélyebben. 2. szimfóniája előtt még attól félt, hogy ha énekhangokat használna, „ezt esetleg Beethoven felszínes utánzásának érezhetik…”, de egy nagy élmény, Hans von Bülow hamburgi gyászünnepségén Klopstock Feltámadás-ódája elsöpörte ezt az érzést. A 2. szimfónia negyedik tételében a népszerű Des Knaben Wunderhorn (A fiú csodakürtje) népi versgyűjteményből vett sorokat alt szólistára bízza, majd az utolsó tételben vegyeskar társul az alt és egy szoprán szólista mellé: Klopstock Feltámadás-ódájának szövegét éneklik.
Még két szimfóniájában használ fel Mahler verseket a „Csodakürt” gyűjteményből: a 3. szimfónia ötödik tételében és a 4. szimfónia negyedik tételében. Ez utóbbiban csak szoprán szólistát, a 3. szimfóniában alt énekest, valamint fiúkart és nőikart is foglalkoztat. A 3. szimfónia negyedik tételében is énekel alt szólista — Nietzsche Zarathustrájából.
A 8. szimfónia óriási előadóapparátusa miatt az „Ezrek szimfóniája” melléknevet érdemelte ki. Az első részben a Veni creator spiritus himnuszt, a második részben a Faust zárójelenetét komponálta meg Mahler nagyzenekarra, nyolc szólistára, gyermekkarra és kettős vegyeskarra.
A Dal a Földről (Das Lied von der Erde) hat tétele közül a páratlan számúakban tenor, a párosakban alt (vagy bariton) szólista énekli Hans Bethge német költő verseit, amelyek eredeti kínai versek szabad átköltései.
zene: Mahler: Dal a Földről
Szimfónia-e a Dal a Földről? Mahler mindenesetre annak nevezte! És követőre is talált. Sosztakovics 14. szimfóniája ugyancsak ilyenféle „dalciklus-szimfónia” különböző költőknek a Halálról írt verseire.
Sajátos szerepe van a műfaj történetében Stravinsky Zsoltárszimfóniájának. „Nem nagyon vonzott a szimfóniának a 19. századról ránk maradt formája — írta Stravinsky — […] organikus egészet akartam alkotni anélkül, hogy a használat által szentesített különböző szkémákhoz igazodtam volna, de megtartva darabomban azt a periodikus rendet, amely a szimfóniát a szvittől megkülönbözteti”. Az idézett „periodikus renden” kívül, és hogy itt is, ott is énekelnek, nem sok fűzi a Zsoltárszimfóniát Beethoven 9. szimfóniájához, annál több Giovanni Gabrieli, illetve Heinrich Schütz „symphoniáihoz”.
zene: Stravinsky: Zsoltárszimfónia
Földes Imre
Elhangzott:
A közönség kérdez, a muzsikus válaszol. Kossuth Rádió, 1974. május 16.
|