| |
Fel
|
|
Hangrendszerek és hangsorok
a 20. század zenéjében
6. rész
VI. Ultradiatónia
A diatónián túlmutató ultradiaton jelenségekkel — az ultrapentatóniához hasonlóan — három fejezetben foglalkozunk:
A) Pien-hangok;
B) Többrendszerűség;
C) Módosítások, elhangolások.
A) Pien-hangok
Láttuk, hogy az anhemiton pentatónia nagyobb hangköztávolságai — a kisterc — közé szívesen ékelődnek az anhemiton pentatónián túlmutató pien-hangok. Ezek leggyakrabban a dó-szó-ré-lá-mí kvintlánchoz legközelebb álló tí, illetőleg fá.
Hasonló a helyzet a diatóniában. A diatónia nagyobb hangköztávolságai — a nagyszekund — között is megjelenhetnek pien-hangok. Íme egy-egy dallam a fá-dó-szó-ré-lá-mí-tí kvintlánccal legnagyobb rokonságban álló fí-vel, illetve tá-val.
7°+Fí:
7°+Tá:
Azt is láttuk már az ultrapentatónia tanulmányozásánál, hogy nem éles a határ anhemiton pentatónia és diatónia között. Egy dó-szó-ré-lá-mí dallamhoz ha tí is, fá is járul, de ezek a hangok csak átmenő jellegűek, ultrapentaton hétfokúságról, de ha a dó-szó-ré-lá-mí hangokkal egyenrangúak, szervesen beleépülnek a dallamba, már diatóniáról beszélhetünk.
Így van ez a diatóniánál is. A diatónia egészhangjai közé ékelődő pien-hangok, ha csak átmenő jellegűek, ultradiaton nyolc-, kilenc-, tíz-, tizenegy-, tizenkétfokúságig (ha nem temperált rendszerben gondolkodunk, akár tovább is) tágíthatják a hangrendszert.
Ha a diaton hangrendszer valamennyi egészhang-távolsága közé beépül egy-egy pien-hang, és ezek a pien-hangok elveszítik eredeti minőségüket, a főhangokkal egyenértékűekké válnak — pl. a fí nem a fá-tól a szó felé vezető hang többé, hanem a fá-val, szó-val egyenrangú hang —, már dódekatóniáról (tizenkéthangúságról) beszélünk.
Ha Bartók III. zongoraversenyének fúgatémájával (47. példa) azt bizonyítottuk, hogy van dallam, amely félúton áll két hangrendszer — ti. az anhemiton pentatónia és a diatónia — között: ultrapentaton hétfokúnak és diatonnak egyformán hallhatom, akkor hadd álljon itt a La Mer egyik fontos témája, amely félúton áll diatónia és dódekatónia között. A zenei helyesírás jelzi, hogy inkább ultradiaton 12 fokú a dallam — Debussy lefelé menet Eszesz-t, felfelé D-t, lefelé Bebé-t, felfelé Á-t ír! —, de az is igaz, hogy a sok félhang között — a basszusban hosszan kitartott Desz orgonapont ellenére — erősen elmosódik már, melyek a fő-, s melyek a pien-hangok.
B) Többrendszerűség
Ahogy számos ősi magyar népdalunkban két, egymástól tiszta kvint távolságban levő, anhemiton pentaton rendszer találkozik össze, és a két ötfokú rendszer ultrapentaton hatfokúságot eredményez, ugyanígy két egymástól tiszta kvint távolságban levő diaton rendszer ultradiaton nyolcfokúsággá egészíti ki egymást pl. Bartók Mikrokozmoszának Dobbantós táncában:
És mi történik a Mikrokozmosz Dudamuzsikájának első négysoros dallamában?
Fisz és F, H és B ugyanegy dallamban?
Írjuk csak az előforduló hangokat kvintláncba!
Hiánytalan kilencfokú kvintláncot kaptunk. Most már csak azt kellene eldöntenünk, hogy infradódekaton vagy ultradiaton kilencfokúságot hallunk?
Aligha kétséges, hogy inkább az utóbbihoz áll közelebb. Figyeljük csak! Két diaton hangsor — az egyik Fisz-szel és H-val, a másik F-fel és B-vel — találkozik benne össze.
Tekinthetem a két hangsor hangjait úgy, hogy azok egymástól nem egy, hanem két kvintre álló diaton rendszerek:
Talán még közelebb kerülünk Bartók szándékához, ha a Fisz és F, a B és H egyidejű jelenlétét polimodális (polüsz, görög: sok, és modus, latin szóból) jelenségnek fogjuk fel.
„Az azonos alaphangú líd és fríg pentachord egymásra helyezésének eredményeképpen olyan diatonikus pentachordot kapunk, amelyben valamennyi lehetséges felemelt és leszállított hang szerepel.”
 {Bartók: Harvard-előadások II. In: Bartók Béla írásai/1. Zeneműkiadó, Budapest 1989. 172. o. Tallián Tibor fordítása}
Lássuk csak!
Olvassuk tovább! „E látszólag kromatikus fokok funkciója azonban tökéletesen eltér a régebbi korok kromatikus stílusainak alterált akkordfokozataitól.” Vagyis a Desz, Esz, Fisz hangok nem D-ből, É-ből, F-ből keletkezett, azokból alterált hangok, hanem tiszta kvint kereten belül egyidejűleg jelenlevő, egymásra vetített fríg és líd pentachord egyenrangú tagjai. A C és G mindkét chordhoz hozzátartozik, a D, É és Fisz a líd, a Desz, Esz és F a fríg pentachordhoz. Bartók így mondja: „A mi polimodális kromatikánkban azonban a felemelt és leszállított hangok egyáltalán nem alterált fokok, hanem diatonikus modális hangsorok diatonikus alkotórészei.”
Hadd tegyem hozzá: ne tévesszük össze az alterációt és a kromatikát!
-
Alteráció (alter, latin: másik): valamely hangrendszerhez tartozó hang módosítása felfelé vagy lefelé. Pl. C-dúrban G-F-G — szó-fá-szó — helyett G-Fisz-G — szó-fi-szó — stb.
-
Kromatika (króma, görög: szín): bármely hang és a belőle képzett hang egymásutánja. Pl. C-Cisz — dó-di — stb. Kromatikus hangsor: csupa félhangból álló hangsor.
Próbáljunk most egy teljes líd és fríg hangsort közös alapra egymásra vetíteni. Mi lesz az eredmény?
Az eredmény: sajátos ultradiaton tizenkétfokúság!
Érdemes kipróbálni, mi történik akkor, ha más két diaton moduszt vetítünk egymásra. Pl. dúrt és mixolídet, vagy eolt és dórt, és így tovább.
De térjünk vissza a Dudamuzsikára! Ne hallgassuk el egy harmadik lehetséges értelmezését még akkor sem, ha ez már következő — Módosítások, elhangolások című — fejezetünket érinti: a G alaphanghoz képest váltakozva előforduló B és H (kisterc és nagyterc), F és Fisz (kisszeptim és nagyszeptim) a „dunántúli” pentatóniát juttatja eszünkbe. Vajon nem tekinthető dallamunk hangsora „dunántúli” diatóniának is?
Hogyan szolmizáljuk a Dudamuzsika dallamát? Ha egyetértünk azzal, hogy a szolmizáció értelmezés, a hangoknak — az abszolút hangoknak — a darabban elfoglalt szerepének, funkciójának megfelelő értelmezése, akkor:
-
ha hangjait egymástól két kvintre álló diaton rendszereknek értelmezzük, akkor váltakozzék G = Dó és F = Dó rendszer;
-
ha polimodálisnak fogjuk fel, akkor megtehetjük, hogy hol dúr-jellegűnek, G = Dó-val, hol moll-jellegűnek G = Lá-val (fí-vel) szolmizáljuk;
-
ha „dunántúli”-nak halljuk, szolmizáljuk G = Lá-val úgy, hogy benne dó és dí, szó és szí váltakozik (ne ijedjünk meg a fí átmenő hangtól!).
Bármelyik szolmizációt választjuk, bárhogy kombináljuk azokat: az csak egy értelmezés a sok közül! Ha lehetne, legjobb lenne mindhárom (sőt több, itt nem említett) értelmezésnek megfelelően a hangokra egyszerre többféle szolmizációs szócskát mondani!
149.
Világosan felismerhető, hogy három moduszban van egyidejűleg Bartók Ostinatójának első témája.
Közös D alaphangú dór és líd felesel egymással. A dallam vége előtt közbeszól egy Esz. Megtorpanunk, de a meglepetés nem tart soká, a fríges kitérő után visszatérő Fisz-szel és F-fel visszatér a líd és dór.
Hogyan szolmizáljuk ezt a dór-líd-fríg dallamot? Az olvasóra bízzuk. És azt is állapítsák meg, milyen sorok keverednek alábbi példáinkban.
A zenei példák forrása:
133. Prokofjev: Alekszandr Nyevszkij, kantáta 30–31, szoprán.
135. Debussy: La danse de Puck / Puck tánca (Prelűdök I. kötet) 1–7. ütem, zongora.
139. Debussy: La Mer / A Tenger 3. tétel 54 és 55 között, fuvola.
140. Bartók: Dobbantós tánc (Mikrokozmosz V. füzet 128.) 5–20. ütem, zongora.
149. Bartók: Dudamuzsika (Mikrokozmosz V. füzet 138.) 4–15. ütem, zongora.
150. Bartók: Ostinato (Mikrokozmosz VI. füzet 146.) 8–16. ütem, zongora.
152. Bartók: Cantata profana 1. tétel 74–78. ütem, tenor.
153. Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára 1. tétel indítása, brácsák.
154. Stravinsky: Les Noces / Menyegző 102 és 104 között, szoprán szóló.
155. Stravinsky: Mise, Sanctus 48–50, discanti.
|
|