Hangrendszerek és hangsorok
a 20. század zenéjében
9. rész
VII. Dódekatónia
Ismerkedjünk meg Arnold Schönberg 1911-ben írt Hat kis zongoradarab (op. 19) c. sorozatának 6. tételével.
Az első két ütemben két — nem tercépítkezésű — hármashangzat áll. (A tájékozódás megkönnyítésére az ütemszámot jelezzük az ütemek elején.)
A hármashangzatok hat különböző hangja semmiféle eddig megismert hangsor rendjébe nem illeszkedik:
A két hármashangzat ritmikailag variált ismétlése után Disz és É jelenik meg a „színen”.
Ezek a hangok szerepeltek eddig:
A következő „szeletben” B-vel, D-vel és Gisz-szel gazdagodik a hangkészlet:
Hat ütem summája: tizenegy különböző hang.
Óriási dallamugrással, szinte nyíllal mutat Schönberg a 12. hangra, a Cisz-re:
Volt-e hiányérzetünk a 11. hang után? Vártuk-e a 12. hangot?
Ha a szakember és a jó fülű hallgató ugyanolyan otthonos lesz a dódekatóniában, mint ahogy otthonos ma a diatóniában, éppúgy várni fogja tizenegy hang után a tizenkettedik megjelenését, mint ahogy a dúr zenében várja a tí után a dó-t.
Az utolsó két ütemben, nem az eddigi sorrendben, de újból lefut mind a tizenkét hang. Közülük kilenc van a nyolcadik ütemben:
A „hiányzó” három hang közül az Á és F a visszatérő hármashangzatok, a B a záróhangok egyike:
Előbb hét ütemen keresztül fokozatosan, hang- és hangcsoportismétlésekkel, szinte pedagógiai módszerességgel vezeti be Schönberg a tizenkét hangot, majd a két záróütemben — rendkívül rövid idő alatt — ismét megszólaltatja mind a tizenkettőt. Az olyan művet, amelyben a zongora tizenkét különböző hangja nem ötfokú, nem hétfokú vagy más kevesebb fokú hangsorok szerint, hanem nagyjából egyenrangúan szerepel, dódekaton (dódeka görög, tonus latin szóból: tizenkét hangú) műnek, a hangrendszert dódekatóniának nevezzük.
A hangok egyenrangúságát a szerzők gyakran azzal is aláhúzzák, hogy a törzshangok elé — akár szükséges, akár nem — feloldójelet helyeznek. Így minden hang előtt jel áll: kereszt, bé vagy feloldójel. Figyeljük meg az op. 19-es Schönberg-sorozat negyedik darabjának elejét. Egy hang híján (és lehet, hogy ez a kiadás sajtóhibája!) mindenütt megtaláljuk a módosítójeleket:
A dódekaton hangrendszer hangjai a pentatóniához és diatóniához hasonlóan nyílt kvintláncban is ábrázolhatók:
De a dódekatónia klasszikusai, a dódekafonisták (l. cikkünk második felét) műveiket zárt kvintláncban, a jól ismert kvintkör szellemében komponálják. (Más kérdés, hogy az elmélet megvalósul-e, illetve hogyan valósul meg a gyakorlatban. Az ultradódekatóniánál és cikksorozatunk végén ehhez még visszatérünk.)
Írjuk rendszerünk hangjait skálaszerű egymásutánba! Valamennyi eddig megismert hangrendszertől eltérően a hangok egymástól való távolsága megegyezik. Minden szomszédos hang félhang (1).
Mivel a szomszédos hangok egymástól egyforma távolságra vannak, a dódekaton hangrendszernek csak egyetlen modusza van. Mind a tizenkét hangra építhető hangsor, de ezek csak abszolút magasságban különböznek, szerkezetileg azonosak.
Olyan hangrendszer, amelynek mindössze egyetlen modusza van, kínál-e elég lehetőséget a komponista számára? Felveheti-e a versenyt a dódekatónia a pentatóniával vagy a diatóniával?
Sok más egyéb szempont mellett éppen a dódekaton hangrendszer e „negatívuma” adta Schönbergnek az ötletet, hogy kompozícióit hangismétlés nélkül tizenkét különböző hangot tartalmazó, de hangköztávolságokban változatos sorokból, Reihékből (német Reihe: sor) építse fel.
Íme három Schönberg- és három Webern-Reihe:
Vannak különleges tulajdonságú Reihék:
Egyenesítsük ki a sort! Jól látható, hogy a tizenkét hang tizenegy különböző hangköztávolságra van egymástól. Valamennyi — oktávon belüli — hangköz megtalálható benne:
Vannak szimmetrikus felépítésű Reihék. Az itt következők második hat hangja — hangközeit és azok irányát tekintve — megegyezik az első hat hang tükörrákjával (l. a 224. példát):
Előbb kis- és nagytercek, majd nagyszekundok követik egymást az alábbi, egyedi érdekességekben gazdag sorban:
A tercsorozat kilenc hangja a középső ötödikre, az első öt, illetve az utolsó öt hang az ötös csoportok középső — harmadik — hangjára szimmetrikus:
Ha az első kilenc hangot hármashangzatokra bontjuk, benne egymásra tükörszimmetrikus moll, illetve dúr, valamint bővített és szűkített hármashangzatokat találunk:
Az olyan kompozíciókat, amelyek tizenkétfokú Reihékből épülnek fel, dódekafon kompozícióknak, a komponálásmódot dódekafóniának, a zeneszerzőket, akik dódekafon technikával komponálnak, dódekafonistáknak nevezzük.
Dódekatónia és dódekafónia jelentésük szerint azonos szavak {Dódekatónia görög–latin összetételben, dódekafónia görög szavakból képezve (dódeka: tizenkettő, phóné: hang) jelent tizenkéthangúságot.}, értelmüket tekintve mégis célszerű őket egymástól megkülönböztetni. Dódekaton mű nem biztos, hogy dódekafon (vagyis Reihe-) technikával készült, de minden dódekafon mű hangrendszerét tekintve dódekaton. Röviden: nem minden dódekafon, ami dódekaton, de minden, ami dódekafon, dódekaton. (Lásd még: nem minden tarkabarka szarka farka tarka…)
A Reihék nemcsak az eddig megismert alapformájukban (német: Grundgestalt), de fordításban (tükör vagy tükörfordítás, német: Umkehrung), rákban (német: Krebs), és a rák fordításában (ráktükör vagy tükörrák, német: Krebsumkehrung) egyaránt alkatrészei a dódekafon kompozícióknak. (Főleg a reneszánsz — Ockeghem, Josquin, Lasso, Palestrina stb. — és a barokk — Bach stb. — gyakorlatban jól ismert a témák hangjainak, illetve a zenei anyagnak efféle négy elrendezése.)
Lássuk ezeket Anton Webern Variációk zongorára (op. 27) c. darabja szerint:
A négy alapsor tizenkét különböző hangra transzponálható. A dódekafon szerző ebből a 12X4 = 48 sorból választja ki magának azokat, amelyekből művét felépíti. (Vannak ritkábban előforduló egyéb Reihe-alakok is. Lásd Herbert Eimert: Dodekafónia. Zeneműkiadó, Budapest 1969. 35–41. oldal.)
Hogyan lesz a Reihéből kompozíció? — erre legközelebb válaszolunk. Vállalkozó kedvű olvasóinknak addig azt ajánljuk: komponáljanak Reihét, és szerkesszék meg tükrét, rákját és a rák tükrét!
A zenei példák forrása:
198. Schönberg: Sechs kleine Klavierstücke / Hat kis zongoradarab op. 19 No. 6, 1–2. ütem.
200. ua. 3–4. ütem.
202. ua. 5–6. ütem.
204. ua. 7. ütem.
205. ua. 8. ütem.
206. ua. 9. ütem.
207. Schönberg: Sechs kleine Klavierstücke / Hat kis zongoradarab op. 19 No. 4, 1–5. ütem.
|