| |
Fel
|
|
HETI ZENÉS KALENDÁRIUM
Bizet, Weber
(1964)
Georges Bizet három hónappal a Carmen bemutatója után, 1875. június 3-án halt meg. E művével megalkotta az első verista operát, amelyet csak később követnek olasz zeneszerzők munkái: a Parasztbecsület, a Bajazzók, a Köpeny. Az olasz és francia opera évszázados vetélkedésében ezúttal francia mester ad mintát az olasz mesterek kezébe.
Bizet 1838-ban született Párizsban. Kilencéves korában már a párizsi Conservatoire növendéke. Ragyogó zongorista, Gounod-nak és — a Zsidónő szerzőjének, később apósának — Halévynek zeneelmélet- és zeneszerzés-hallgatója. Tizenkilenc éves korában elnyeri a Római Díjat.
Fiatalkori próbálkozások után első jelentős operája 1863-ból a Gyöngyhalászok. Az idegenből jött vadásznak, Nadirnak és a sziget papnőjének, Leylának Ceylonban játszódó romantikus szerelmi története alkalmat ad Bizet-nek, hogy bebizonyítsa drámai és lírai érzékét — mint például a népszerű tenoráriában — s vonzódását az egzotikum iránt. Az 1867-ben keletkezett Szép perthi lány, a török környezetű egyfelvonásos, az 1872-ben színre kerülő Djamileh, és a Daudet színművéhez, Az arles-i lányhoz komponált kísérőzene csak előjáték az 1875-ben bemutatott Carmenhez.
Halévy így ír a bemutatóról: „Az első felvonás jó hatást keltett. Galli-Marié belépőjét megtapsolták… ugyanígy Micaela és Don José kettősét. A felvonás szerencsésen végződött, tetszéssel és kitapsolással… A színpadon sok ember volt… Bizet-t körülveszik és melegen üdvözlik. A második felvonás már nem zajlik le ilyen szerencsésen. A kezdet ragyogó. A Torreádor belépő dala mély benyomást kelt. Aztán hűvösség… Bizet itt már mindjobban eltér a vígopera hagyományos formájától s a közönség csodálkozik, nem ismeri ki magát… A szünetben már kevesebb ember jön fel Bizet-hez. A szerencsekívánatok kevésbé őszinték, inkább a formai udvariasság jellegét mutatják. A hűvös hangulat a harmadik felvonás során fokozódik… Csak Micaela dala arat sikert, amely még teljesen régi vágású… Még kevesebb ember jön fel a színpadra… És a negyedik felvonás után, amelyet az első jelenettől az utolsóig fagyos közöny fogad, már üres a színpad… csak három–négy igaz barát marad Bizet mellett. Mindnyájan megkísérlik, hogy nyugtassák és vigasztalják, de tekintetük szomorú. A Carmen — fiaskóval végződött”.
A teátrálishoz, bombasztikushoz szokott, külsőségeket nagyra értékelő párizsi közönség nem értette meg a Carment. Szokatlan volt a Prosper Mérimée elbeszéléséből készült szövegkönyv, amely munkásokat, csempészeket állít arra a színpadra, ahol más estéken bibliai, mitológiai hősök aratnak sikert, csillogó kosztümökben, emelkedett fenséggel előadott virtuóz áriákkal. Szokatlan volt, hogy az opera hőse: cigánylány, aki nem ismeri a társadalmi konvenciókat. (Kétségkívül hozzájárult a sikertelenséghez az is, hogy a darabot félrejátszották: Carmenből utcanőt faragtak.) Szokatlan volt, hogy a zene — híven a szövegkönyvhöz — természetes egyszerűséggel, fölösleges hatáskeresés nélkül áll a dráma szolgálatában. Gazdag dallamvilágát, pattogó, tüzes, táncos ritmusait, hálás szerepeit, remekül megszerkesztett áriáit, együtteseit, színes zenekarát csak fokozatosan ismerte el a közönség.
„Bizet műve a szó tökéletes értelmében remekmű. Egyike azoknak a ritka alkotásoknak, amelyek egy zenei korszak valamennyi eredményét összefoglalják. Meggyőződésem, hogy tíz éven belül a Carmen a világ legnépszerűbb operája lesz.” Csajkovszkij e jóslata valóra vált. A bukásokban bővelkedő életpálya hattyúdala a francia opera három évszázados történetének legnagyobb sikere lett.
A tizenkilencedik század első harmadában a klasszikus zene kiegyensúlyozottabb, zártabb dallam-, harmónia- és formavilága fokozatosan átadja a helyét egy szabadabb, kötetlenebb, szeszélyesebb — ha úgy tetszik: merészebb — stíluskorszaknak, a romantikának. A születő, a koraromantika nagy német mestere Karl Maria von Weber.
1786-ban született és 1826. június 5-én halt meg fiatalon Londonban. A zenével, a színpaddal apja vándorszíntársulatánál ismerkedik meg. Még nincs tizenhét esztendős, még nem kezd rendszeres zenei tanulmányokat folytatni, de már gazdag gyakorlati tapasztalatokkal maga mögött írja meg harmadik operáját, a Peter Schmollt. Tizennyolc esztendős, mikor Boroszlóban karmesteri álláshoz jut. Boroszló, Prága, majd Drezda neveli páratlanul gyakorlati muzsikussá, az első igazi színházi karmesterré.
Ő vezeti be az osztott próbákat, a karmesteri emelvényt. Ő írja meg az első operaismertetőket. Ő vezeti be a karmesteri-rendezői utasításokkal ellátott zongorakivonatok használatát. Elképzeléseit, elveit írásban rögzíti. Ezzel Wagner zeneesztétikai és zenedramaturgiai tanulmányainak előfutára.
Württembergben a herceg magántitkára. Itt fejleszti magát nagy műveltségű muzsikussá. Schumann írja róla: „Weber egyike volt a legműveltebb és legszellemesebb zeneszerzőknek.”
Mint kiváló zongoraművész, 1811-ben hangversenykörútra indul. 1813-tól prágai operakarmester, ahol többek között Beethoven Fidelióját is bemutatja. 1817-től Drezdában működik. Ugyanabban a városban, ahol később Wagner, és ugyanazért a célért: a nemzeti operáért harcol.
1821-ben Berlinben kerül színre főműve, a Bűvös vadász. Két évvel később Bécsben az Euryanthe és Londonban a közvetlenül halála előtt, 1826-ban óriási sikerrel bemutatott Oberon. Ezekkel a művekkel a német operaszínpad legnagyobbjai közé emelkedett.
A romantikus szerző igyekszik önmagát minél gazdagabban kifejezni. Ezért hívja segítségül a rokonművészeteket, közülük is elsősorban az irodalmat, a drámát. Ha a klasszikus szerző jórészt „csak” zenei eszközökkel fejezte ki magát: szonátákban, szimfóniákban, kamara- és versenyművekben, érthető, miért érzi magát otthon a romantikus mester a színpadon, ahol a zene mellé társul a játék, a díszlet, a ruha, de főképpen a cselekmény. A cselekmény állhat a hazafiúi mozgalmak mellé, lehet kérlelhetetlenül aktuális, bíráló, szabadulást, felszabadulást sürgető, de lehet a „megszépítő messzeségbe” távolított. A romantikus operák nagy része Keleten, a mesék, a mondák, a csodák világában játszódik.
A Bűvös vadászban falusi emberek, vadászok állnak a sötét hatalmakkal, az ördögi világgal szemben. Weber egyformán remekül beszél az egészséges, életigenlő nép és a gonosz démonvilág hangján. A második felvonás második jelenetében az ördöggel cimboráló Kaspar kiönti azt a hét puskagolyót, amelyek közül az egyiket vetélytársának, Maxnak kell tudtán kívül saját menyasszonya, Agathe szívébe lőni. Gluck Orfeójának alvilága mennyország ahhoz a pokolhoz képest, amit Weber varázsol ragyogó hangszerelő-művészetével a színpadra. Őse ez a jelenet a német expresszionista műveknek, amelyeknek eszmei középpontjában a rettegés, a félelem áll.
Az Oberon „…az elmélázó révületnek akkoriban még teljesen újszerű, egyéni kifejezése volt. Sohasem terhelte meg az a megemészthetetlen holdfény-költészet, mely e kornak csaknem valamennyi zeneszerzőjét elposványította…” — mondja a századforduló nagy francia mestere: Debussy. „Ez az ember a fantasztikum zenei érzékeltetésének valamennyi ismert eszközén uralkodott. Minden akkori zenei fortéllyal tisztában volt. Még a mi korunk sem igen szárnyalta túl e tekintetben…” {Claude Debussy: Croche úr, a műkedvelők réme. Zeneműkiadó Vállalat, Budapest 1959, 63. oldal. Fábián László fordítása. — Eredetileg megjelent: Claude Debussy: Monsieur Croche antidilettante. Librairie Dorbon-Ainé, Paris 1921}
Webertől elsősorban Wagner tanult sokat. „Első zenei benyomásaim ettől a mestertől eredtek, dallamai mélységes komolysággal töltöttek el, egyénisége lángoló lelkesedést váltott ki belőlem” — vallja „első, szeretett mintaképéről”.
Webernél tűnik fel az összművészetre való törekvés, mikor Euryanthéjáról így beszél: „Csak az összes egyesült művészeti ág együttműködésével érhet el hatást, segítségük nélkül sohasem.” Hatalmas jelenetegységei az egybekomponált operakoncepció felé teszik meg a döntő lépést. A Bűvös vadász és az Euryanthe a vezérmotívum-elv alkalmazásának első remekei. Az operák nyitányai a legfőbb zenei gondolatokból alakított hatásos szimfonikus tételek, bizonyos értelemben már szimfonikus költemények. A hangszerelésben helyet kapnak a különleges effektusok, színek, a szokatlan regiszterekben megszólaló fa- és rézfúvós hangszerek.
Weber egyéb művei között szép számmal találunk kamaraműveket — elsősorban fúvós hangszerekre —, versenyműveket klarinétra, fagottra, kürtre és zongorára, kevéssé jelentős szimfóniákat, miséket, színpadi műveket. Zongoraműveit — így a Perpeetum mobilét és a Felhívás keringőre című táncremekét — a virtuózok kedvelik.
Darabjait Liszt is szívesen játszotta. Chopin elődjének vallja. Zongorára írt Polonaise-éről ezt írja: „Egy lángelme adta vissza hirtelen ennek a táncnak régi, hatalmas fényét: Weber ditirambust csinált a Polonaise-ből, amelyen váratlanul újraéledt a szétfoszló pompa egész káprázatos kibontakozásával… Polonaise-ében élet, hév, szenvedély kering, anélkül, hogy egy pillanatra is megfeledkeznék a büszke magatartásról, a szertartásosan tökéletes méltóságról, a természetes s egyben mégis keresett fönségről…”
Liszt szerint „…a szenvedély… mentette meg Webert s biztosított neki külön helyet kora német komponistái között, akik engedték, hogy a látszólagos tudás és a visszatekintő klasszicizmus mániája koporsóba fektesse őket.”
Földes Imre
Elhangzott:
Heti zenés kalendárium. Kossuth Rádió, 1964. június 1.
|
|