HETI ZENÉS KALENDÁRIUM
Lortzing, Flotow, Furtwängler
(1963)
Ötvenéves korában, 1851. január 21-én halt meg Berlinben Albert Lortzing, a német népies opera legjelentősebb múlt századbeli mestere. Kora gyermekkorától színészkedett, énekelt, majd vezényelt és rendezett. Első zeneszerzői sikerei inkább helyi jellegűek, de az 1837-ben bemutatott Cár és ács országhatárokon túl is ismertté tette a nevét.
A Cár és ácsot 1842-ben a Vadorzó, 1845-ben az Undine, 1846-ban a Fegyverkovács, 1848-ban a Regina követte. Lortzingnak komoly sikerei voltak, de igazán sohasem ismerték el. Életében állandó anyagi gondokkal küzdött.
Több megbecsülést érdemelt volna. Kevesen ismerték a színpad világát úgy, mint ő. Librettóit is maga írta. A német és francia színművek szövegkönyveit ügyes kézzel alakította át. Tudta, milyen eszközökkel lehet jó szerepeket írni. Nagyszerű helyzeteket tudott teremteni. De nemcsak ez a színpadi biztonság teszi műveit maradandóvá. Zenéjéből is árad felénk a népies humor.
Fő érdeme, hogy német maradt a zenéjében akkor is, mikor a vígoperában Európaszerte a franciás ízlés volt a divat.
![](/f/image/FIdivider.png)
1883. január 24-én halt meg Darmstadtban Friedrich von Flotow német zeneszerző. Nevét ma már csak két operája őrzi: az Alessandro Stradella és a Márta.
1812-ben született. Stílusának kialakulásában döntő jelentőségű volt, hogy Párizsban tanulta meg a zeneszerzés mesterségét. Márta című operájában a francia vígopera követője. Liszt Ferenc írja 1858-ban egyik levelében: „Párizsban például még nem jutottak odáig, hogy élvezzék vagy megemésszék a Fideliót; Weber halála után csaknem negyedszázadig kellett várni, míg ott Oberont adhatták… és a Bűvös vadász kivételével […] egyetlen német mű sem kapott helyet a műsoron. Flotow Mártája, amely legutóbb sikert aratott ott, nem mint német mű aratta ezt a sikert, hanem mert francia…”
Kezdeti próbálkozások után 1844-ben került színre Hamburgban az Alessandro Stradella. Cselekménye csak töredékét tartalmazza a valóságban is megtörtént esetnek. A librettó szerint a 17. század neves olasz zeneszerzőjét bérgyilkosok üldözik. Bűne az, hogy egy velencei szenátor leányával — akinek zenemestere volt — megszökött és feleségül vette. A szövegíró és Flotow happy enddel fejezik be az operát: az üldözők megkegyelmeznek Stradellának, mikor zenéjét meghallják.
Másik — egyben utolsó — sikerét a Mártával aratta 1847-ben Bécsben. Az átöltözéses komédiában egy előkelő hölgy, megunva az udvari életet, a richmondi vásáron parasztruhában szolgálatba szegődik. Még jó, hogy a darab végére kiderül, hogy gazdája — ő maga sem tudta — gróf fia, így semmi akadálya, hogy egymáséi legyenek.
Flotow életének másik felében a schwerini opera intendánsaként működött, majd utolsó tizenöt esztendejében bebarangolta Ausztriát, Franciaországot és Olaszországot.
Az Alessandro Stradellán és a Mártán kívül közel negyven operát, balettet, színpadi zenét írt, de nem volt velük sikere. Flotownak nem volt szerencséje, hogy Weber után, Wagner szomszédságában tevékenykedett.
![](/f/image/FIdivider.png)
Egy ízben megkérdezték Pablo Casalsot, hogy kiket tart a legnagyobb karmestereknek. Casals így válaszolt: „Én számos karmester nagyságát csodálom, sőt olyanokét is, akiknek felfogását nem osztom. Kétségtelen azonban, hogy korunk karmesterei közül Toscaninit, Furtwänglert és Stokowskit tartom a legnagyobbaknak.” {Corredor, Josep Maria: Beszélgetések Pablo Casalsszal. Fordította Friss Antal és Simor Stein Márton. Gondolat Kiadó, Budapest 1960. 157. oldal.}
Wilhelm Furtwängler Berlinben született 1886. január 25-én. Zenével korán kezdett foglalkozni. Nyolcéves korában már komponált. Zeneszerzőnek készült, mégis karmester lett.
Zürich és Strassburg, Lübeck és Mannheim, majd Bécs fedezte fel. 1922-től a Berlini Filharmonikusok és a lipcsei „Gewandhaus” vezető karmestere. A Berlini Filharmonikusokkal bejárta Európát. Felix Weingartner utódja volt Bécsben, majd két évig Amerikában tevékenykedett.
1933-tól cikkekkel és levelekkel szállt szembe a nácikkal. 1933 áprilisában a Deutsche Allgemeine Zeitungban Goebbelsnek ezt írta: „A művészet nem azért van, hogy elválasszon, hanem azért, hogy összekössön. Csak egy választóvonal jogos: a jó és rossz produkció közötti választóvonal. Világosan ki kell mondani, hogy olyan emberek, mint Walter, Klemperer, Reinhardt, ezentúl is szóhoz kell, hogy jussanak művészetükkel Németországban.”
Más alkalommal, 1934-ben Hindemith mellé állt, akinek operáját, a Mathis a festőt Hitler személyesen tette indexre. Furtwängler szimfóniát íratott a Mathisból, és ezt óriási sikerrel be is mutatta. Cikkek sorával támadták meg. Válaszul lemondott minden tisztségéről. Igaz, Németországban maradt, de csak alkalomszerűen dirigált.
Egy zeneíró kortársa írja: „Vigasz áradt ezekből a koncertekből és hogy milyen sokan szorultak vigasztalásra, az kiderült koncertjei viharos látogatottságából. Ha ugyanazt a programot ötször ismételte, akkor sem jutott jegyhez mindenki.”
A háború befejezése után Svájcban telepedett le. Az európai fesztiválok, ünnepi játékok állandó vendége volt. 1954-ben halt meg Baden-Badenben. A múlt év őszén Magyarországon járt világhírű hegedűművész, Szigeti József mondta róla rádióinterjújában: „…távozása pótolhatatlan veszteség a zene számára, mert ő valahogyan egy eltűnt korszak utolsó reprezentánsa volt. Ha hallják egy Schumann-szimfónia első tételét, akkor összehasonlíthatják azt akármelyik élő dirigens zenélésével és látják, hogy valami eltűnt, hogy valamit elvesztettünk”.
Vannak előadók, akik számára a műalkotás: eszköz. Eszköz, önmagukat megszólaltatni. Furtwängler számára mindig: cél! Ezt írja: „A műveket szerzőik leírják és az előadó művész csak a leírt hangjegyekből ismeri meg őket. Az ő útja a műhöz, éppen megfordítottja az alkotó útjának. Az alkotó mondanivalóinak tulajdonképpeni értelmét már a mű leírása előtt, illetőleg az alatt éli át; a leírás alapját képező improvizáció az alkotó munka magva. Az előadó számára viszont a mű éppen ellenkezője ennek az improvizációnak. A mű ugyanis a fennálló formákba és jelekbe rögzített olyan leírás, amelyet az előadónak utólag kell megfejtenie, hogy eljusson a műhöz és azt azután tolmácsolhassa.”
Furtwängler szerint tehát a zeneszerző szándéka az elsődleges. Kutatta, kereste a legmegfelelőbb kifejezőeszközöket, amelyeken keresztül hitelesen szólaltathatta meg Beethovent vagy Wagnert. Nem a saját elképzeléseit vetítette a műalkotásba, hanem a műalkotásból bontotta ki a zeneszerző szándékát.
Földes Imre
Elhangzott:
Heti zenés kalendárium. Kossuth Rádió, 1964. január 20.
|